|
Gyurcsány: A válság java hátravan
MTI
2008. november 20., csütörtök 06:50
Az elmúlt 80 év legsúlyosabb válságának nevezte a kormányfő a mostanit, megjegyezve, hogy az első, sokkszerű hatások után még csak most jön a neheze, a gazdasági recesszió elhúzódhat akár egy-másfél évig is.
Gyurcsány Ferenc a Nemzeti Fejlesztési Tanács (NFT) szerdai ülésén a Parlamentben hangsúlyozta: a hagyományos gazdaságélénkítő intézkedéseket nem lehet használni a válság leküzdésére, a fejlesztés- és a monetáris politikának azonban vannak alkalmazható eszközei, példaként említette az állami beruházás-élénkítést. A legfontosabbnak - a határozott és cselekvőképes magatartás mellett - a kormányzat és a vállalkozások gyors alkalmazkodását nevezte.
"Ember tervez, Isten végez" - összegezte a 2006-ban vállaltak ismeretében a történteket a miniszterelnök, hozzátéve: bár a válságot nem a sors mérte az országra, megfelelő válaszokat kell adni a kihívásokra. Emlékeztetett rá: 2006-ban azzal a feltételezéssel és ígérettel indult a négy éves ciklusnak, hogy az első két év erőfeszítéseinek gyümölcseit a második két évben már élvezni lehet.
"A válság azonban átírta a forgatókönyvet, nemcsak a kormányét, ami a kisebbik baj, de a családokét és a vállalkozásokét is" - jegyezte meg. Hozzátette: mindenkinek újra kell gondolnia a célokat és az ezekhez vezető helyes lépéseket, a fejlesztéspolitikában is.
Az ülésen részt vett Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter, aki a nemzetközi válság hatásainak mérséklésére átdolgozott Új Magyarország Fejlesztési Terv 14 operatív programjának átrendezését ismertette.
A tanácskozás nem nyilvános részében elhangzottakról a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Az NFT egyetértett abban, hogy a válságkezelő csomag intézkedései helyesek és jó irányba mutatnak.
A tanácskozáson elhangzott: a legfontosabb feladat jelenleg a források biztosítása a vállalkozásoknak, a munkahelyek megtartása és a piacok megőrzése.
A következő két évben a vállalkozások 1.400 milliárd forint közvetlen támogatáshoz juthatnak, ami egyebek között az uniós források átcsoportosításával válik lehetővé. A következő 15 hónapban az állami beruházások kivitelezői több mint 2.000 milliárd forintnyi megrendelésre számíthatnak az eddigi támogatói döntések alapján. Ezen belül körülbelül 1.800 milliárd forint jut az építőiparnak, 200 milliárd infokommunikációra, és több mint 100 milliárd gépbeszerzésre - olvasható a közleményben.
A kormány a válságkezelő csomag addigi eredményeiről a Nemzeti Fejlesztési Tanács soron következő, tavaszi ülésén számol be - áll a közleményben.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Terry black, amanda elstak, tolerancia díj, MesterházyAttila, MSZP, GyurcsányFerenc, Politika, HavasHenrik, Születésnap, Feri, Jún4, BajnaiGordon, SólyomLászló,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|