Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Gyurcsány: amit én ajánlok, az a legjobb kompromisszum
MTI
2008. szeptember 05., péntek 09:00
A miniszterelnök abban bízik, hogy a Megegyezés programjának és az ahhoz kapcsolódó költségvetésnek meglesz a parlamenti többsége, de nyitott arra, hogy másokat is meghallgasson; erről Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt péntek reggel.

A miniszterelnök megismételte: ha a költségvetést nem fogadja el az Országgyűlés, "másnap reggel felsétál a Sándor-palotába". 
Amit az MSZP ajánl tárgyalási alapnak, az a legjobb kompromisszum, de nyitottan várja az SZDSZ javaslatait - fogalmazott a kormányfő. A miniszterelnök kiemelte, hogy az általa jegyzett Megegyezés című programot az MSZP elnöksége elfogadta, tehát világos a szocialisták pozíciója. "Nekem nem esik le a gyűrű az ujjamról, ha másban is meg tudunk állapodni" - tette hozzá. A Megegyezés program adócsökkentési fejezete Gyurcsány Ferenc szerint jó kompromisszum az adócsökkentés és a társadalompolitikai célok között. 
A kormányfő a hitelességét firtató újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy szerinte ma a "placcon" egyetlen egy, számokat, konkrét javaslatokat tartalmazó csomag van, a többi párt elnöke nem írta meg saját programját. Utóbbiak csupán annyit mondanak, hogy bátrabban kellene lépni, de ez Gyurcsány szerint gyávaság, mert a hatalomról szól, miközben pozícióikat nem tisztázzák. 
A kormányfő szerint a gazdasági elemzőknek - ha csak a gazdaság igényeit nézzük - igazuk van: nem kétséges, hogy az 500 milliárd forintos adócsökkentés jobbat tesz a gazdaságnak, mint a 300 milliárd forintos. Ám az adócsökkentés azzal jár, hogy a kiadásokat is csökkenteni kell, vagy a nyugdíjasoktól, vagy a családoktól kell pénzt elvenni, vagy a közalkalmazottak bérét csökkenteni - tette hozzá. A családi pótlék rászorultsági elven való átalakításával kapcsolatban Gyurcsány úgy fogalmazott, hogy ez csak 15 milliárd forintos bevételt eredményezne, miközben "őrült társadalmi feszültségekkel" járna. 
   

 A miniszterelnök szerint azt kellett megérteni, hogy "atyáskodó, népnevelő attitűddel nem jó politikát csinálni, figyelembe kell venni, hogy az országnak most mennyi a teherbíró képessége". Hozzátette: tény, a magyar gazdaságnak jót tenne a jóléti rendszer átalakítása, de ezekben az években nincs itt az ideje e kiadások szűkítésének. Kiemelte: "nincs szándékomban pénzt elvenni a gyermekes családoktól". 
A kormányfő elismerte, hogy a program készítésekor vizsgáltatta az áfaemelés, áfacsökkentés variációját. Mint mondta: végül azonban kiderült, hogy a 20-ról 23 százalékra történő áfaemeléshez sok alapvető élelmiszer áfáját 15 százalékra kellett volna csökkenteni. Bár ez a csomag 150 milliárdos pluszbevételt hozott volna, kiderült, a következő másfél évben megemelné az amúgy is magas inflációt, és a legszegényebb emberek járnának rosszul, miközben kedvezne a magas jövedelműeknek - mondta. 
Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon az MSZP frakciója és a párt milyen árat lesz hajlandó fizetne az SZDSZ-nek a csomag támogatásáért, a miniszterelnök azt válaszolta: ez csak akkor derül ki, ha ismertek lesznek a liberálisok konkrét elképzelései.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier