|
Gyurcsány egykori kormánybiztosa fenyegetőzött pisztolyával
2007. július 30., hétfő 09:15
Vadász János keveredett incidensbe kedden a Kodály köröndnél egy biciklis futárral; a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány egykori kormánybiztosa, az MSZP országos választmányának volt tagja azt állítja: őt támadták meg - közölte a Magyar Televízió Híradója vasárnap este.
Az egykori szakszervezeti vezető maga jelentkezett a rendőrségen vasárnap reggel. A politikus írásban tett vallomást és azt állítja: a biciklis megtámadta, és ő csak védekezett.
"Engem ért támadás, méghozzá teljesen indokolatlanul és számomra megmagyarázhatatlan módon. Ebben a támadásban kellett - hogy meg ne üssön - jogos önvédelmet alkalmaznom" - mondta a hírműsorban a politikus.
Agresszív cikázás
Az MTI birtokába került Vadász János vallomása, melyet e-mailen juttatott el Bodnár Zsolt ezredeshez, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyetteséhez. Ebben azt írta: épp az ellenkezője történt annak, ami a híradásokban elhangzott.
Generációs szolidaritás. Vadász Nyers Rezsővel, az MSZP első elnökével egy szocialista választmányi ülésen 2005-ben (Fotó: MTI)
|
Vadász János vallomása szerint kedden reggel az Andrássy úton a Hősök tere felé haladt, amikor látta, hogy egy kerékpáros "agresszíven, a közlekedés biztonságát veszélyeztetve cikázott a gépkocsik között". Dudával figyelmeztette a kerékpárost a kiépített kerékpárútra, majd továbbhajtott.
Vadász János a Kodály köröndnél jobbra kanyarodva vette észre, hogy a kerékpáros utánament, és a piros lámpánál megálló autó bal oldalát ököllel ütögette. A politikus - elmondása szerint - lehúzta az ablakot és megkérdezte, mi a baja a futárnak, aki "trágár, becsületsértő, gyalázkodó" választ adott.
Fenyegető közeledés
A lámpa ekkor zöldre váltott, a politikus elindult, de a futár a kocsi lehúzott bal ablakának az oszlopába kapaszkodott. A politikus ezért megállt, kiszállt autójából, és személyi igazolványát felmutatva felszólította a kerékpárost, hogy igazolja magát.
A futár - Vadász János elmondása szerint - erre nem volt hajlandó, sőt közeledett, hogy tettlegesen is bántalmazza. A politikus vallomása szerint ekkor, védekezésként vette elő a gépkocsiból a riasztópisztolyát, hogy megállítsa a támadót. Ezt sikerült elérnie, a biciklis megállt és tovább gyalázkodott.
Vallomása szerint a politikus arra kérte az odagyűlő embereket, hívjanak rendőrt, de azok nem segítettek; ekkor szállt vissza autójába, és hajtott el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap tudatta: a szombati híradásokat követően a rendőrségen jelentkezett az a személy, aki az érintettje a Kodály köröndi incidensnek. A rendőrség azt is közölte, hogy mivel az 56 éves, V. J. monogramú magyar állampolgár nem országgyűlési képviselő, ezért a garázdaság miatt indított eljárást a BRFK VI. kerületi rendőrkapitánysága folytatja tovább.
Fegyver a kézben
Az incidensről a Blikk szombati számában nyilatkozott a sértett, aki elmondta, hogy egy szürke színű autó leszorította őt az útról, mire rémületében a gépkocsi tetejére csapott és szidalmazni kezdte a sofőrt. A 25 éves fiatalember elmondása szerint az autós "elővette képviselői igazolványát", és arra hivatkozva követelte, hogy a futár is igazolja magát. Amikor a fiatalember erre nem volt hajlandó, a sofőr behajolt autójába, pisztolyt vett elő és megfenyegette őt. Egy üzlet és egy kávézó tulajdonosa a fiatalember segítségére sietett, ekkor az autós visszaült kocsijába, és elhajtott - írta a Blikk. A futár a rendőrségen feljelentést tett.
A BRFK VI. kerületi kapitánysága ennek nyomán rendelt el garázdaság gyanúja miatt nyomozást, kihallgatták a tanúkat, és mivel felmerült a gyanú, hogy egy országgyűlési képviselő is érintett az ügyben, a rendőrség az ügyet a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalhoz továbbította.
Kabátlopási ügy
A Blikk szombaton azt is írta, a rendőrség tanúkat hallgatott meg, akik a nekik bemutatott fotók közül "ugyanannak az ellenzéki képviselőnek a portréját választották ki". A Népszabadság szintén szombaton azt közölte, értesülésük szerint Kontrát Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője volt az, aki megfenyegette a biciklis futárt. Az országgyűlési képviselő még szombaton tudatta: a személyét ért rágalmak miatt jogi lépéseket tesz a napilappal szemben.
(Forrás: MTI)
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyurcsány, szakdolgozat, rendőrség, nyomozás, plágium, majka, klip, zene, pécsi egyetem, államfő, iványi, koalíció, párt, sukoró, vádemelés, gyurcsány ferenc, kaszinó, Avasi lakótelep, Miskolc, lakótelep, panel, Gyenesi, rendőrség, gyanúsított, Gyurcsány Ferenc, előállítás, LMP tüntetés, MikulásGyár, karácsony, ünneplés, MSZP, Demokratikus Koalíció, LMP, Mesterházy, Gyurcsány, pártkongresszus, frakció, Demokratikus koalíció, Sukoró-ügy, bajnai gordon, dkp, jelölt, politika, alapítás, mesterházy, mszp, gyurcsány, platform, tárgyalás, mszp, varju lászló, szövetséges, ügy, visszaélés, tüntetés, kihallgatás, orbán viktor, gynúsítás, mentelmi, hivatali, zöld pardon, megmentés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|