|
Gyurcsány Ferenc irányítja Magyarországot
MTI
2009. november 12., csütörtök 11:46
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nem ment el, továbbra is ő hozza a döntéseket, ő irányítja Magyarországot. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal kapcsolatban mondta, amit az ellenzéki párt frakcióigazgatója már szombaton is közölt: a sajtó "lebuktatta" Gyurcsány Ferenc volt és Bajnai Gordon jelenlegi kormányfőt, kiderült ugyanis, hogy rendszeresen összejárnak, egyeztetnek az ország ügyeiben.
A helyettes szóvivő emlékeztetett: pártja ezzel összefüggésben kérdéseket fogalmazott meg a két politikushoz, többek közt arról, hogy miért, miről és milyen rendszerességgel tárgyalnak titokban, "milyen gyakran rendeli Gyurcsány Ferenc Bajnai Gordont az Apró-villába", és miért hazudták azt, hogy Gyurcsány Ferenc háttérbe vonult. Választ - mint mondta - még nem kaptak a kérdéseikre.
Cser-Palkovics András szerint azonban a helyzet így is egyértelmű: Gyurcsány Ferenc nem ment el, továbbra is irányít, dönt. "Néha a monitor mögé bújva, blogolva, néha pedig érdemben, onnan előugorva, de ő hozza a döntéseket, ő irányítja Magyarországot" - mondta.
Az ellenzéki képviselő szerint ez látszik a személyi döntéseknél is, "amikor bebetonozzák az embereket": a "bebetonozás" egyetlen szempontja ugyanis nem a rátermettség, nem a szakmai alkalmasság, hanem az, hogy milyen személyes viszony fűzi az adott embert Gyurcsány Ferenchez, illetve Bajnai Gordonhoz.
Így van ez Andor László uniós biztosi jelölése esetén is, akit egyáltalán nem a rátermettség, hanem Gyurcsány Ferenchez és Bajnai Gordonhoz fűződő viszonya miatt jelöltek a posztra - mondta.
A Fidesz szombati közleményére, amelyben Répássy Róbert frakcióigazgató azt a kérdést tette fel, miért hívatta magához titokban Gyurcsány Bajnait, a kormányszóvivő az MTI-nek úgy reagált: folytatódik a "Fidesz Muppet show", a legnagyobb ellenzéki párt "bábszínházasdit játszik" és "piszlicsáré" dolgokkal foglalkozik, miközben gazdasági válság sújtja a lakosságot.
Szollár Domokos akkor jelezte: a Bajnai-kormány nyitott minden egyeztetésre, és párbeszédre a fontos ügyekben. Mint mondta, ezért Bajnai Gordon szokott egyeztetni Gyurcsány Ferenccel, Medgyessy Péterrel és Boross Péterrel is. Az MTI kérdésére elmondta, hogy a miniszterelnök az elmúlt hónapokban háromszor egyeztetett Gyurcsány Ferenccel, legutóbb a volt kormányfőnél, mivel a megbeszélésre késő este tudtak időt szakítani.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Avasi lakótelep, Miskolc, gyurcsány, lakótelep, panel, Gyenesi, rendőrség, gyanúsított, Gyurcsány Ferenc, előállítás, LMP tüntetés, MikulásGyár, karácsony, ünneplés, MSZP, Demokratikus Koalíció, LMP, Mesterházy, Gyurcsány, pártkongresszus, frakció, Demokratikus koalíció, Sukoró-ügy, gyurcsány ferenc, bajnai gordon, dkp, jelölt, politika, alapítás, mesterházy, mszp, gyurcsány, platform, tárgyalás, mszp, varju lászló, szövetséges, sukoró, ügy, visszaélés, tüntetés, kihallgatás, orbán viktor, gynúsítás, mentelmi, hivatali, zöld pardon, megmentés, Parlament, mentelmi jog, Gyurcány, kormány, állam, adósság, facebook, kormányfő, aktív, dobrev klára, miniszterelnök, párt, szétszakadás, közélet,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|