|
Gyurcsány Ferenc Szegeden
MTI
2009. március 05., csütörtök 08:00
A válság idején a kormány első számú kötelessége, hogy megóvja az ország pénzügyi-gazdasági stabilitását - jelentette ki Gyurcsány Ferenc Szegeden.
Ehhez nagyon feszes gazdálkodás szükséges, s mindeközben olyan lépések sokasága, amelyek már arról szólnak, hogy egyszer vége lesz ennek a nehéz időszaknak és újra nagyobb sebességre lehet kapcsolni - mondta a kormányfő a Válságkezelés és növekedés - Stratégia az erős Magyarországért elnevezésű konferencián. Ha csak spórolunk, nem lesz erősebb ország, pusztán kiadáscsökkentéssel nem megy előrébb az ország - hangsúlyozta a miniszterelnök. Hozzátette: azt azonban el kell mondani az embereknek, hogy 2000 és 2006 között sokkal nagyobb tempóban építkeztünk, mint amilyen terheket elviselt volna az ország gazdasága. A kormány felemelte a köztisztviselők fizetését, bevezette a 13. havi nyugdíjat, s egy hihetetlenül kedvező lakástámogatási rendszert - ez utóbbi a mai napig több mint 200 milliárd forinttal terheli meg a büdzsét. A kormány annak érdekében, hogy újra gyorsabb növekedési pályára állítsa az országot, az adórendszer, a szociális ellátás és a nyugdíjak területén tervez lépéseket - közölte a miniszterelnök.
Az adórendszer területén a változások központi eleme, hogy ha valaki legálisan vállal munkát, több - jövőre az átlagfizetés környékén havonta mintegy tízezer forint - pénz maradjon a zsebében - részletezte Gyurcsány Ferenc. Mint mondta, a változások másik eleme a szociális ellátások szigorítása. Úgy fogalmazott, lehet, hogy jobban járunk, ha a segély folyósítása helyett részben inkább munkahelyet teremtünk. A kormányfő közölte, a harmadik nagy területet a nyugdíjak jelentik. Nagy a nyomás a kormányon, hogy eltörölje a 13. havi nyugdíjat, ehelyett azonban azt inkább beépítenék a havi járandóságba. Gyurcsány Ferenc kifejtette, a költségvetés bevételei elegendőek ahhoz, hogy a kormány kifizesse kötelezettségeit, például a közalkalmazottak és köztisztviselők bérét, a nyugdíjakat. A valutatartalék és a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodásból származó források csaknem 40 milliárd eurót tesznek ki, ez elégséges a az ország idei, mintegy 3 milliárd eurós fizetési kötelezettségeire.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Terry black, amanda elstak, tolerancia díj, MesterházyAttila, MSZP, GyurcsányFerenc, Politika, HavasHenrik, Születésnap, Feri, Jún4, BajnaiGordon, SólyomLászló,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|