|
Gyurcsány lesz a DKP elnöke
NapiászOnline/Ignácz Dalma
2011. oktober 24., hétfő 13:14
Gyurcsány Ferenc napirendre tűzte az Orbán-kormány megbuktatását. Elsődlegesen azt akarja feltárni, milyen szociális káoszt teremtett az ellenzék.
Pénteken este 10 szocialista képviselő nyilatkozott arról, hogy Gyurcsány mellé áll és az új pártot fogja erősíteni, ezzel kiválva az MSZP képviselőcsoportjából. Így már elegendően vannak a frakció megalakításához. A volt pártelnök egyelőre titokban tartja a párt átalakításának pontos menetét, nem beszélt hívei előtt arról sem, hogy ki lesz majd a DKP első embere. A Napiász Online tudomására jutott azonban, hogy a Demokratikus Koalíció, mint párt elnöke Gyurcsány Ferenc lesz - amint a párt bejegyzése megtörténik. Ezután természetesen hivatalos tisztújításra is sor kerül.
Gyurcsány Ferenc az ünneplés alkalmával merész kijelentést tett, miszerint azért fog küzdeni, hogy Orbán hatalmát megbuktassa. Szerkesztőségünk arra volt kíváncsi, milyen intézkedések szükségesek ahhoz, hogy ez megvalósuljon. „Az Orbán-kormány megbuktatásához ma nem intézkedésekre van szükség, hanem következetes ellenzéki politikára. A Demokratikus Koalíció az Orbán-rendszer ellenzéke lesz, bemutatva az országnak súlyos károkat okozó tevékenységüket. A Fidesz-KDNP kormány tönkretette a demokratikus intézményrendszert és a gazdaságot, diktatúra felé vezeti az országot, megalázta a hazánkat az egész világ előtt, nem törődik milliók egyre mélyülő szegénységével. A DK balközép pártként gyűjtőhelye kíván lenni a szociáldemokrata, a liberális és a mérsékelt konzervatív értékek képviselőinek. Szövetséget kínál civil szervezeteknek és munkavállalói képviseleteknek is.” – közölte a DK sajtóirodája lapunknak.
Mesterházy Attila az MSZP elnöke azt nyilatkozta, hogy Gyurcsányék kiválása abszolút az MSZP-t erősítik. A Demokratikus Koalíció nem kell, hogy kooperációban álljon a szocialistákkal és nem kell, Mesterházy támogatása sem. „Ma, a DK kezdeményezésére volt egy találkozó a két frakció között. Békés hangnemben, kézfogásokkal, sok sikert kívánva történt meg az elválás. A Demokratikus Koalíció a jövőben is partnerként, szövetségesként tekint a Magyar Szocialista Pártra.” – tudta meg a Napiász Online a Demokratikus Koalíció sajtóirodájától.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
börtön, tárgyalás, gyömrő, abortusztabletta, MSZP, magzati védelem, mszp, választások, Dániel Péter, facebook, Horthy-szobor, festék, bérkompenzáció, igénylés, támogatás, béremelés, hamis aláírás, okirat-hamisítás, NFM, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, schiffer, lmp, vecsés, támadás, gyurcsány, szakdolgozat, plágium, becsület, fiatalok, hazai, előállítás, majális, városliget, nyári zsolt, felsőoktatás, továbbtanulás, pontszám, államilag, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, semjén, áder, göncz, államfő, fenyő jános, gyilkosság, gyanúsított, kulcsfigura, diák, lázadás, gimnázium, szigetszentmiklós, Ecclestone, Forma-1, Bahreini Nagydíj, WHO, népesség, öregedés, Hofi Géza, elhunyt, poénok, szegénység, magyarország, orbán viktor, diplomamunka, Orbán Viktor, megtiltás, szocpolcsalás, bíróság, gyurcsány ferenc, bajnai gordon, dkp, jelölt,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|