|
Hagyó a börtönből netezik?
Csepel.info
2010. augusztus 04., szerda 16:00
Az egyik internetes közösségi oldalon vezetett adatlapja szerint rendszeresen internetezik a május 14-e óta előzetes letartóztatásban ülő Hagyó Miklós.
A korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes az adatlapja szerint legutóbb 2010. augusztus 2-án, hétfőn este 20:50 perckor ápolta a világhálós kapcsolatait - értesült a Csepel.info.
A portál úgy tudja: Hagyó Miklós az őszödi beszéd után nem sokkal azért lobbizott Csepelen, hogy a 2010-es országgyűlési választásokon Podolák György parlamenti politikus helyén ő indulhasson MSZP-s képviselőjelöltként. Információk szerint Hagyó akkor abban bízott, hogy bármilyen nagy is lesz az MSZP visszaesése a 2010-es országgyűlési választásokra, Csepelen akkor is győzni fog az MSZP.
Akkor pedig, ha egy tavaszi egyéni választási győzelemmel, sikeres politikusként tudott volna fennmaradni, nemcsak a fővárosi pozícióját tudta volna megtartani, de jobb esélye lett volna az MSZP-s főpolgármester-jelöltségre is.
Hagyó számításai nem jöttek be: 2008-ra félbeszakadtak a csepeli tárgyalások, 2010-re pedig pártja olyan helyzetbe került, hogy még a Csepelen induló MSZP-s jelöltek sem számíthattak az egyéni országgyűlési győzelemre – illetve az azzal járó mentelmi jogra.
Hagyó csepeli lobbizásának nyomai így lassan elsikkadtak, ami azonban nem vonatkozik az internetes kapcsolataira. Ismerősei között ma is ott találjuk Gulyás Gábort, az idős és beteg embereket többszörösen megkárosító volt ügyvédet (Gulyást a Budapesti Ügyvédi Kamara is kizárta már a soraiból) és Szenteczky János MSZP-s polgármester jelöltet, aki a Császár Mihály-féle lakásmutyival írta be magát a csepeli botránykrónikákba.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Hagyó, BKV, hűtlen kezelés, bíróság, vád, hagyó miklós, előzetes, letartóztatás, házi őrizet, hagyó, bkv, botrány, zsarolás, tarlos, politika, beruhazas, hagyo, lelovics, horvath, Hagyó Miklós, BKV, BKV-ügyekben, miklos, bizottsag, vagyon, ingatlan, hatóságok, Főváros, balgoh, szovivo, tavfutes, budapest, Vezető, Váltás, Közlekedés, HagyóMiklós, Kerékpár, Budapest, Fejlesztés, Unió, Kölcsönző, MSZP, HagyóMiklósRasszizmus, HagyóMiklósIllemhelyekBudapest, HagyóMiklósTeherautósok, HagyóMiklósAluljáróKameraMegfigyelésRendőrség, MargitHídFelújítás, HajósAndrásHagyóMiklósSzemétszedés, játszótér, dohányzás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|