Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Hagyó Miklós: Együtt az erőszak ellen
2009. május 15., péntek 10:40
A Magyar Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom szombati demonstrációján magam is részt veszek. A szabadságot veszélyeztető kirekesztés ellen közösen kell hangunkat felemelni: ehhez minden egyes emberre szükség van. Jól tudom, rám is: éppen ezért kérem, hogy tartsanak velem - hiszen a kisebbségek üldöztetése felháborító! A megmozdulás kitűnő alkalom lesz arra, hogy megmutassuk: a hazai szélsőjobb egyenruhás, karszalagos és darutollas gyászvitézei nem képesek a megfélemlítésre és a gyűlöletkeltésre.

Miközben egyre többeket tölt el mélységes aggodalommal és félelemmel a hétköznapjainkat átjáró verbális és tettleges agresszió, a már sorozatosan emberéleteket is követelő rasszizmus, addig sokan még (vagy sokan már) nem mernek nyíltan kiállni a folyamat megállítása érdekében.

A hallgatagnak nevezett többség viszont továbbra is néma. A kárörvendés, az egyelőre még óvatos cinkosság, a közöny és a félelem csendjei egymásba mosódnak. Mesebeszéd, hogy egy ilyen kiélezett helyzetben a hűvös rezignáltság megfelelő válasz. A történelem már többször bizonyította, hogy ez tragikus tévedés. A némaság mindig az erőszaktevőt bátorítja.

Tiltakozni és demonstrálni, vagy hallgatni? Amikor az emberi jogok bármelyike sérül, ez a demokraták vízválasztója. Ma mindenkinek fel kell emelnie a szavát, aki véget akar vetni a közéletünkben elhatalmasodó erőszakáradatnak, aki képes és kész európai módon gondolkodni. Az ügy melletti elkötelezettségemet magam is szeretném kifejezni azzal, hogy jelen leszek a Szent István parkban.

Azt szeretném, ha a szombati tüntetésen nagyon sokan lennénk ott. Gyakran hangsúlyozom, hogy fővárosunkat élhetőbbé kell varázsolnunk, most viszont azért kell összefognunk, hogy Budapest újra a békesség városa lehessen. Ezért hívjunk és bátorítsunk a részvételre minden igaz embert!

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier