|
Hájadót fizettetne az Air France
2010. január 20., szerda 12:00
Biztonsági okokból pótdíjat fizettetne a túlsúlyos utasokkal az Air France légitársaság, írta szerdán a Le Parisien.
Francia napilap szerint azoknak az utasoknak, akik teltségük miatt nem tudják bekapcsolni a biztonsági övet, le kell majd foglalniuk egy szomszédos ülést is. Az Air France a tervek szerint 75 százalékos felárat fizettet a második ülésért, amikor azonban van bőven üres hely az adott járaton, akkor elengedik a pótdíjat. Az új szabályt február 1-jével kívánják bevezetni. A francia légitársaságot 2007 végén megbüntették, amiért egy testesebb utast indulás előtt arra köteleztek, hogy a biztonsági öv használhatóságának érdekében váltsa meg a helye melletti ülésre szóló jegyet is. A bíróság arra hivatkozva ítélt az Air France ellen, hogy az általános szerződési feltételek között nem szerepel a biztonsági öv és a testsúly, illetve a termet összefüggésére vonatkozó kitétel.
Tavaly aztán az Air France már minden jegyvásárláskor azt tanácsolta az utasoknak, hogy fontolják meg egy második jegy megvételét, amennyiben úgy érzik, nem férnek el biztonságosan egy ülésen. A "hájadó" ötlete nem új. Legutóbb a Ryanair diszkont légitársaságnál fontolgatták bevezetését, miután a különböző költségcsökkentő-bevételnövelő ötletekről kikérték az utazóközönség véleményét, és az ír társaság honlapján folytatott szavazáson a túlsúlyos utasok pótdíjazása bizonyult a legnépszerűbb ötletnek. A Ryanair végül nem vezette be a megoldást, amely világszerte felháborodást keltett a sokféle pótdíj miatt egyébként is sokat bírált cég utasainak körében.
Eddigi hozzászólások:
| gerb - 2010-01-20 15:33:09 |
hát ez nagyon gáz, és megalázó, had őrizze már meg egy ember a méltóságát attól, hogy nagydarab, és tényleg akkor hol van ennek a határa, aki különösen sovány kedvezményt kérhet?!
|
| Piri - 2010-01-20 15:56:02 |
Szerintem pedig igenis fizesse meg a felárat az, aki nem fér bele egy ülésbe! Ültél már dagadék mellett a repülőn?! Rémálom! Főként ha egy 10 órás útról van szó, képzelheted. Különben is, tönkremennek a berendezések a túlzott igénybevételtől. Ha + be sem tudja kapcsolni a biztonsági övet, hogy akar repülni?
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Lost, Eltűntek, AirFrance, tragédia, repülőgép, Kárpótlás, Fizet, Repülő, 24, Holttest, Lezuhant, Repülőhép, Gép, Francia, BajnaiGordon, Eltűnt, gaby, sidibe, kover, oscar , laszlo, tulsuly, koverseg, toth, vera, enekes, megasztar, molnar, aniko, dagadt, Diana, Károly, királyi ház, történelem, kate, middleton, vilmos, herceg, kovács lázár, bíró andrea, per, ruttner györgy, hindu, bradt, pitt, jennifer, aniston, angelina, jolie,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|