|
Halálos baleset Kiskunfélegyházánál
MTI
2009. december 16., szerda 11:16
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek abban a balesetben, amely reggel történt Kiskunfélegyháza és Gátér között, közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Néhány perccel hét óra előtt egy Kiskunfélegyháza felé tartó személygépkocsi megpördült, és hátuljával a szemközti forgalmi sávban érkező kamionnak csapódott a 451-es úton – tájékoztatott Nyíkos Tamás. Az autóban hárman ültek, közülük az egyik utas – egy 16 éves lány – az ütközés következtében a helyszínen életét vesztette. A jármű vezetőjét és másik utasát – 31 és 33 esztendős férfiakat – a kiérkező mentők az elsődleges információk alapján súlyos sérülésekkel szállították a kiskunfélegyházi kórházba – tette hozzá a sajtóreferens. A helyszínelés és a műszaki mentés az érintett útszakaszon jelenleg is tart, a rendőrök félpályás útzár mellett váltakozó irányban egy sávra terelik a járműveket – mondta Nyíkos Tamás.
Árokba csúszott egy gépkocsi szerdán a 46-os főúton Mezőtúr külterületén, egy ember megsérült - közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A baleset miatt forgalomtorlódásra számíthatnak az arra közlekedők - tette hozzá Szabó Zita százados. A szóvivő tájékoztatása szerint Karcag belterületén, a Széchenyi út és a Püspökladányi út kereszteződésében összeütközött egy rendőrautó és egy személygépkocsi, a balesetben senki sem sérült meg.
Két kamion ütközött az M5-ös autópályán szerda reggel Lajosmizse közelében a Budapest felé vezető oldalon, majd az egyik jármű átszakította a szalagkorlátot és a szemközti sávban állt meg - közölte a rendőrség. A Budapest felé tartók oldalán a sávokat teljesen lezárták, míg a Szeged felé vezető oldalon egyetlen sávban halad a forgalom - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Nyíkos Tamás főhadnagy hozzátette: komolyabb személyi sérülésről egyelőre nem tudnak, de órákig tartó torlódásra lehet számítani.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
baleset, M0, fennakadás, gyalogos, motor, Kubica, visszatér, vonatbaleset, súlyos sérült, áldozat, kamion, osztrák, 86-os főút, drog, fiatal, kerti tó, kisgyerek, tragédia, balatonfőkajár, 5-ös főút, ittas vezető, robbanás, zala, shell kút, kálmánház, ellenőrzés, rendőrség, tűzoltóautó, ütközés, mentelmi jog, tilki attila, kisbusz, szeged, MKB, rendőrautó, ütközött, vonatgázolás, komárom, Ács, halálos, késés, 86-os út, Kisunyom, karambol, Talán Attila, Megasztár, bokasérülés, polgárdi, m7, lepsény, kamera, kacsóh, piros, Szabó Zsófi, Jóban Rosszban, Kardos, esküvő, lavina, magyarok, hegymászó, mentő, gázolás, születésszám, halál, népesség, demográfia,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|