Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Harc a pécsi egyetemmel a milliókért vett kollégiumi férőhelyekért
MTI
2009. augusztus 19., szerda 10:28
Arra hivatkozva, hogy a kollégium-felújítások miatt kevesebb a hely, másrészt egy 2005-ben született törvény értelmében már évek óta jogszabályellenes, ha nem a kollégiumi bizottságok osztják ki a helyeket- írta szerdán a Somogyi Hírlap.

A megyei önkormányzatnak 54, Kaposvárnak 50, a többi somogyi városnak pedig összesen 54 vásárolt helye van a baranyai megyeszékhelyen, az erről szóló szerződéseket több mint másfél évtizede kötötték meg. Annyit sikerült elérni, hogy az idei tanévben még rendelkezésre áll a 158 somogyi hely. Kéki Zoltán címzetes főjegyző a megyei napilapnak elmondta: 16 évvel ezelőtt 14-15 millió forintért vásároltak meg 50 helyet, határozatlan időre. Kresák Gergely, a pécsi egyetem oktatási,vagyongazdálkodási, kollégium-igazgatási osztályának vezetője a lap megkeresésére elmondta: kollégiumi felújítások miatt kevesebb a hely, emiatt nemcsak a somogyi önkormányzatokkal, hanem több mint félszáz önkormányzattal szerződést bontottak, összesen 331 helyről. Azt is okként hozta fel, hogy a vásárolt helyeket az önkormányzatok osztják el, ami már 2005 óta jogszabályellenes.

"Ezeket a kollégiumi férőhelyeket a mi pénzünkön újították fel, és ennek fejében meghatározatlan időre elkötelezte magát felénk a pécsi egyetem" - mondta Gyenesei István a somogyi közgyűlés korábbi elnöke. Emlékeztetve arra, hogy az ő elnöksége idején, a pécsi kollégium-felújítások kezdetén keresték meg az önkormányzatot, hogy segítsenek.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier