|
Háromnegyed milliárd forintért vásárolna a Magyar Posta
MTI
2011. július 12., kedd 14:53
A Magyar Posta Zrt. Magyarország, és esetlegesen az Európai Unió tagországai, valamint Oroszország, Ukrajna és Horvátország területén megvalósuló médiatervezésre, PR és marketing célú hirdetések megjelentetésére írt ki tárgyalásos közbeszerzést, a nettó 759,5 millió forint értékű tender-felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az árbevétele az elmúlt három évben - összesen - elérte a nettó 759 millió forintot, és legalább egy évben meghaladta a nettó 370 millió forintot. További feltétel, hogy rendelkezzen az utóbbi két évből összesen legalább 2 darab, egyenként legalább nettó 100 millió forint értékű, és 2 darab, egyenként legalább nettó 25 millió forint értékű, országos médiumban megjelentetett kampányreferenciával.
A tenderen való részvételre augusztus 4-ig lehet jelentkezni. A részvételi szakasz eredményhirdetési időpontja szeptember 5., az ajánlatkérő ettől számítva 5 napon belül értesíti azokat a jelentkezőket, amelyekkel megkezdi a tárgyalásokat.
Az MTI érdeklődésére a Magyar Posta Zrt. közölte, hogy a 2010-2011. évi, áthúzódó korábbi szerződés médiatervezésre, PR és marketingcélú hirdetésre 400 millió forint kerettel rendelkezett, a feladatot a Mindshare Médiaügynökség látta el.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
csekkadó, sárga csekk, postai utalás, Nyergesújfalu, posta, rablás, betörés, potencianövelő, hamis, tabletta, fogás, ferihegy, NAV, plágium, szakdolgozat, Szeged, fegyver, hajléktalan, gyémánt, királnyő, portré, közlekedés, húsvét, busz, menetrend, Győrújfalu, postás, kirablás, támadás, közmunka, borsod, 47 ezer, megélhetés, fizetés, Magyar Telekom, banki átutalás, kokain, milliók, tartozás, telefonszámla, postagalamb, kelet, érdeklődés, családon belüli erőszak, bántalmazás, aláírás, jelentkezési határidő, felvételi, továbbtanulás, fegyveres rablás, Miskolc, rendőrség, férfi kézilabda, magyar, Göeteborg, Posta, boríték, pénz, érték, lopás, dolgozók, Viszkis, szabadulás, Ambrus Attila, Barcelona, Real Madrid, foci, Jóban Rosszban, Csillagvirág, TV2, vezetők, hűtlen kezelés, eljárás, Fradi, OTP Liga, győzelem, drog, kábítószer, drogkereső, marihuána, bárányhimlő, facebook, vírusüzlet,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|