Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Háromszáz katona tért haza Afganisztánból
MTI
2010. március 17., szerda 11:48
Az afganisztáni misszió a magyar honvédség egyik legfontosabb vállalása, és így nemzeti érdekérvényesítésünk fontos eszköze, jelentette ki Szekeres Imre honvédelmi miniszter szerdán Hódmezővásárhelyen.

Az afganisztáni küldetésben Magyarország erejéhez mérten, közmegelégedésre vesz részt - mondta a politikus. Szekeres Imre azon a visszafogadó ünnepségen beszélt, amelyen a tartományi és újjáépítési csoport hetedik váltásában és egyéni beosztásokban 2009 szeptembere és 2010 márciusa között szolgáló 278 katonát köszöntötték a hódmezővásárhelyi főtéren. A feladat nagyságát mutatja, hogy 44 ország – a 28 NATO-tagállam mindegyike – összesen 90 ezer katonája szolgál Afganisztánban, hogy 44 ország – a 28 NATO-tagállam mindegyike – összesen 90 ezer katonája szolgál Afganisztánban, hogy „béke legyen a távolban és béke legyen itt Európában”.

A miniszter emlékeztetett rá, magyar kezdeményezés volt, hogy valamennyi Afganisztánban szolgáló katona sebesülése esetén egy órán belül megkaphassa a szükséges egészségügyi ellátást. Szekeres Imre kitért beszédében arra is, hogy az elmúlt időszakban szükség volt a nemzeti konszenzusra a magyar honvédség átalakításához, és szükség lesz erre a jövőben is. Lázár János (Fidesz) Hódmezővásárhely polgármestere, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: az, hogy valamennyi katona épségben és egészségben hazatért, a kemény felkészülés eredményei is.

 

A politikus közölte, mindent megtesznek azért, hogy a következő időszakban valamennyi szükséges feltétel biztosítva legyen feladataik sikeres ellátásához. A Magyar Honvédség 2006 októberében vette át egy tartományi újjáépítési csoport vezetését az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban; a mintegy 240 tagú alakulat Puli-Kumriban állomásozik. A magyarok építettek már egyebek mellett utat, egészségügyi központokat, kis erőműveket, de részt vesznek a helyi biztonsági erők képzésében is. A PRT egyaránt ellát katonai (békefenntartás, járőrözés, őrzés-védelem, konvojkísérés) és polgári feladatokat.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier