|
Hátrányos helyzetű települések pályázatairól döntött a szakminiszter
MTI
2008. július 14., hétfő 13:40
A kistelepülési iskolák és körjegyzőségek tárgyi feltételeinek javítására és közösségi buszok beszerzésére kiírt pályázatot bírált el Gyenesei István önkormányzati miniszter; a tárcavezető erről maga beszélt hétfőn a kormányszóvivői tájékoztatón.
Mint mondta, 3,5 milliárd forintra a hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben működő társulások, társult önkormányzatok pályázhattak, a települések önereje 5-30 százalék között változott.
A támogatásokat várhatóan még augusztusban átutalják az önkormányzatoknak.
A kormány fontosnak tartja, hogy az alsó tagozatos tanulók lakóhelyükön tanulhassanak, a rendelkezésre álló összeg több mint fele ezért jutott a társult feladataellátásban működő iskolákhoz - mondta Gyenesei István.
Összesen 155 pályázat érkezett a minisztérium felhívására, ebből 146 nyert átlagosan 14 millió forint támogatást. A pályázaton nyert összeget a vizesblokk felújítására, a fűtési, világítási rendszer korszerűsítésére, a nyílászárók cseréjére és tornatermek, konyhák felújítására lehet fordítani.
A miniszter kiemelte: a magyarországi 3.152 település közül 1.956 településen van iskola, a pályázat keretében minden harmadik támogatásban részesült.
A felhívásra a 2007-2008-ban alakult vagy új taggal bővült körjegyzőségek támogatására 184 pályázat érkezett, ebből 158 nyert átlagosan 4,6 millió forint támogatást, az Önkormányzati Minisztérium közlése szerint összesen 429 település kapott pénzt. A pályázati pénzből - a hatékonyabb munkáért és az állampolgárok színvonalasabb kiszolgálásáért - informatikai, irodatechnikai eszközöket lehet beszerezni, illetve bővíteni, korszerűsíteni lehet a körjegyzőségek hivatalát.
Gyenesei István emlékeztetett: az országban 758 körjegyzőség működik, ennek 34 százaléka tavaly és idén alakult vagy bővült és 60 százalékuk kapott most támogatást. Összesen 2009 önkormányzat működik a 758 körjegyzőség keretei között.
A miniszter a közösségi buszok beszerzésével kapcsolatban azt mondta, 52 pályázat érkezett és 38 nyert átlagosan 19 millió forint támogatást új vagy használt autóbusz beszerzésére.
A miniszter kiemelte: a most kiosztott támogatás esély a periférián élőknek a jobb életminőségre.
Gyenesei István megjegyezte: új támogatási formát is indítanak, 1,6 milliárd forintot osztanak szét, amelyből a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, 10 ezer lakos alatti településeken működő bölcsődék, óvodák és iskolák felújítására és eszközbeszerzésre nyílik majd lehetőség.
Fotó: index.hu
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|