|
Házalással lett milliomos a munkanélküli nő
deluxe.hu
2010. szeptember 03., péntek 09:51
Hat éve még állását elveszítve kereste a lehetőséget, ma már a szépségápolási termékek eladásából 1,4 millió fontos, 490 millió forintos vagyont szerzett férjével Debbie Davis.
Debbie Davis lett az egyik szépségipari termékekkel foglalkozó cég ügynökei közül az első, aki több mint egymillió fontot szerzett a házaló munkával. A lakótelepen felnőtt 31 éves brit nő ma 8000 ügynököt alkalmaz, Mallorcán nyaral és egy Mercedest SLK-t vezet. Debbie Davis azonban nem mindig élt így, 2004-ben még egy nyomdában dolgozott, ahonnan elbocsátották, így 15 fontért (5200 forintért) a cég tanácsadónőjéül szerződött. Egy hét után sales vezetőnek választották, ekkor partnerét, Dave Cartert is rávette, hogy dolgozzon a csapatában.
Három hét alatt 18 800 fontot (6,6 millió forintot) kerestek, múlt évben a nő 300 ezer angol fontot (104 millió forintot) vitt haza. A pár az Egyesült Királyság legnagyobb teamjét vezeti.
Hogy ezt a gyorsan megszerzett vagyont hogyan sikerült elérniük, rejtély. Az egészen biztos, hogy a házalókra építő kozmetikai vállalat termékeinek eladásával nem ez az elvárható jövedelem.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
facebook, mark zuckerberg, valóvilág, cristofel, milliomos, kim, kardashian, nicole, richie, foci, újpest, futball, éden hotel, éden niki, éden szandi, férfi, alekosz, való világ, könyv, vízipipa, Porsche, design, luxus, Nokia, Sony, Sony Ericsson, MySpace, jennifer, lopez, szabó zsófi, szerelem, martha imre, vája asszony, orosz, moszkva, leggazdagabb, gazdag, férfimagazin, gazdagok, csúnya, donald, trump, liz, hurley, ivanka, francia, divat, kabát, kutya, pénz, bankkártya, diák, rablás, bíróság, család, zimány linda, dzsudzsák balázs, autósok, rendszámtábla, csere, szarvasmarha, állatvédők, export, Törökország, eljárás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|