|
Herényi: mindhárom jelölt személye elfogadható
MTI
2009. március 25., szerda 08:00
Mindhárom jelölt személye elfogadható a Magyar Demokrata Fórum számára, a döntő azonban az, hogy milyen program áll mögöttük - mondta Herényi Károly az MDF elnökhelyettese, független képviselő az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este arra reagálva, hogy az MSZP elnöksége megnevezte a párt miniszterelnök-jelöltjeit.
Közölte: mindhárom jelölt mögött komoly teljesítmény áll, de felelős döntést hozni a programok ismerete nélkül nem lehet. A döntés felelőssége az MSZP-t és az SZDSZ-t terheli, az MDF szavazatára ehhez nincs szükség - tette hozzá az elnökhelyettes.
Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP keddi elnökségi ülése közben jelentette be: Glatz Ferenc az Akadémia volt elnöke, Surányi György volt jegybankelnök és Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |