Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Horn Gyulának Alzheimerhez hasonló betegsége van
NapiászOnline
2010. december 10., péntek 12:50
A volt kormányfőt, Horn Gyulát immáron három éve egy budapesti kórházban őrzik, hiszen gyakran saját családtagjait sem ismeri fel, mégis agresszívan követeli, hogy engedjék haza őt.

A volt kormányfőt immáron három éve a budapesti Honvédkórház Állami Egészségügyi Központjában ápolják. A család nem kíván nyilatkozni arról, hogy Horn Gyula milyen betegségben szenved, de a feltételezések alapján nagy valószínűséggel Alzheimerről van szó.

A család hírzárlatot rendelt el

A volt miniszterelnök még 2007. szeptember 16-án került be az intézménybe, ahol a mai napig VIP teremben fekszik, őrök és kamerák vigyázzák testi épségét. A kórterembe kizárólag a szűk családi körnek van bejárása, hiszen a család még évekkel ezelőtt megkérte Horn Gyula politikustársait, hogy tartsák tiszteletben a volt kormányfő méltóságát, állapotáról pedig teljes hírzárlatot rendeltek el.

Hozzátartozóit sem ismeri föl

Egyes forrásokból az derült ki, hogy Horn Gyulára azért vigyáznak őrök, mert már többször is kedve támadt volna hazamenni, az összepakolt csomagjaival együtt. Mivel állapota ezt nem teszi lehetővé, ezért orvosai természetesen nem engedik útnak, ilyenkor azonban agresszívan lép föl a felügyeletével szemben. A kórházból kiszivárgott információk szerint, egyre ritkábban van józan pillanata, és csak néha ismeri fel a körülötte lévő embereket, családtagjait. Haza ugyan nem engedik, ám az intézmény kertjében sokat sétál, ezért ha mentálisan nem is, fizikailag jó állapotban van Horn Gyula

Már 75. születésnapján is zavart volt

A most 78 éves Horn Gyula 75. születésnapján az MSZP egy fogadással kedveskedett a volt miniszterelnöknek, ahol többek között Gyurcsány Ferenc is felszólalt, és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár is köszöntötte őt. Horn Gyula az egész este alatt furcsán viselkedett, volt kormányfőhöz nem méltón, de akkor még nem lehetett sejteni, hogy mi van a szokatlan viselkedés hátterében. Magyarország 1994 és ’98 közötti miniszterelnökének ekkor volt az utolsó nyilvános szereplése.

Otthon is ápolhatnák a volt kormányfőt

A Honvédkórházból nyáron kiszivárgott hírek szerint a volt kormányfő állapota jelentősen romlott, a napjai nagy részét alvással tölti, hozzátartozóit pedig már egyáltalán nem ismeri fel. Egyes források úgy vélekednek, hogy Horn Gyula betegsége olyan jellegű, amely indokolná az otthoni ápolást, ezért a Honvédelmi Minisztérium egy időben fontolgatta, hogy hazaengedje a szocialista politikust, ám állítólag Orbán Viktor közbenjárásával végül mégis az intézményben maradás mellett döntöttek. Ám ezeket az információkat sem a Honvédelmi Minisztérium, sem a Miniszterelnökség nem erősítette meg, de nem is cáfolták.

Eddigi hozzászólások:
 Mária 49 - 2010-12-11 13:13:24
  Remélem , aki Horn Gyula hazabocsájtását kezdeményezte , előbb utóbb megtapasztalja , vagy magán , vagy valamelyik családtagján ,hogy milyen ez a betegség .Ezt nem a volt miniszterelnök miatt írom ,hanem azért , mert hasonló betegek között dolgozom. Aki ilyet akar tenni ,bár melyik beteggel , annak nincsenek emberi érzései.Elő gyorsan az eutanáziával , és akkor egyetlen ilyen beteget sem kellene ápolni. Fő a lelkiismeret ,de az ilyen emberből ez kihalt.A következő kategória ,a rákosok , majd a 60 évnél idősebbek ,mert azokra már nincs szükség , csak felélik az állam pénzét . Szép Magyarország ! Jó úton haladunk a keresztény értékek felé.

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier