|
Hűségnyilatkozattal kezd ősztől a szakorvosjelölt
MTI
2009. július 13., hétfő 08:40
Ősztől már új rendszerben indul a rezidensképzés Magyarországon; a kezdő orvosnak szerződésben kell vállalnia, hogy szakorvosi kinevezése után még négy évig Magyarországon dolgozik a szakmájában - írta hétfői számában az Új Dunántúli Napló.
Hűségnyilatkozatra” kötelezik a doktorjelölteket, amely idő alatt nem dolgozhatnak hazai magánklinikán sem, csak állami, közfinanszírozott kórházban.
Sarnyi Ákos, a Pécsi Tudományegyetem ÁOK Hallgatói Önkormányzatának elnöke a lapnak azt mondta: az új rendelkezésből a tömeges pályaelhagyást és az orvosok tovább növekvő külföldi emigrációját olvassa ki. Következésképpen néhány év alatt kritikussá válik a hazai orvoshiány. Hozzátette: a rezidens felelősségteljes munkát végez, kórházban, klinikán a betegágynál dolgozik, s ezért ügyelettel együtt mindössze 110-120 ezer forintos bért kap. Ha pedig öt év után szakorvossá lesz, dolgozhat 129 ezer forint bruttóért. Ha nem tetszik, vissza kell fizetnie a szakképzés költségét.
A pécsi orvostanhallgatók között közelmúltban készített felmérésből kiderül: ha a kezdő orvos bére havi nettó 200 ezer, a szakorvosi fizetés pedig 400 ezer lenne, a hallgatók fele sem kívánkozna külföldre, a további 30 százalék is csak 1-2 évre, tapasztalatszerzésre. Arra a kérdésre pedig, hogy újrakezdené-e az egyetemet a jelenlegi feltételek mellett”, a hatodévesek 61 százaléka nemmel válaszolt - olvasható a baranyai napilapban.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
döntő, berki krisztián, első, kaszkadőr, ugrás, 750 méter, szepsi györgy, fifa, érdemrend, zóna taxi, bíróság, szabadláb, munkás, zuhanás, budapest, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, VV Eszter, Való Világ, ügyvédi kamara, motoros, kamion, baleset, gáspár laci, videoklip, lakástűz, dunakeszi, kálciumtabletta, kálcium, szívroham, eltűnt gyerek, etan patz, gyilkos, eső, napsütés, hőmérséklet, Harrach, abortusz, tabletta, duna, diák, portugál, Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, Anne Hathaway, Kim Kardashian, Kanye West, szerelmespár, Audrina Patridge, tengerpart, ünnepel, Jennifer Love Hewitt, visszafogott, dögös, RTL Klub, Csillag születik, Fluor Tomi,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|