|
Huszonharmadszorra is: Mesterségek Ünnepe a Budavári Palotában
Koczka Máté
2009. augusztus 23., vasárnap 11:08
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége szervezésében hagyományosan idén is megrendezésre került a Mesterségek Ünnepe, ahol a népművelők népes kavalkádja várta a Budai Palotába látogatókat, amelyre több ezer ember volt kíváncsi naponta. A magyar vendégeken kívül meglepően sok külföldit is vonzott a magyar népművészet, amihez sajnos a népművelők és az árusok által kínált portékák árai is alkalmazkodtak.
A Budai Vár történelmi környezetében négy napon keresztül kézműves mesterek működő műhelyekben mutatták be a tradicionális népi mesterségek fortélyait, a közönséget is bevonva az alkotás folyamatában. A látogatók megismerhették a fafaragók, gyékényszövők, kovács, fazekas, hangszerkészítő, szövő, hímző, kékfestő, csipkeverő, nemezkészítő, szíjgyártó, kerékgyártó, kádár, kosárfonó, tojásfestő, mézeskalács-készítő mesterségeket.
A népművészeti hagyományok egyszerű elemeit a gyerekek is kipróbálhatták, és a program sikeréről a csillogó, érdeklődő szemek nem is árulkodhattak volna jobban.
A mesterség bemutatók mellett a kézművesek népművészeti kirakodóvásáron kínálják eladásra portékáikat, akik a szélrózsa minden tájáról érkeztek a helyszínre. A színpadokon hagyományőrző magyar és külföldi énekesek, táncosok és zenekarok léptek fel, és egész nap vásári komédia, utcaszínház, bábszínház, gyermekprogramok, esténként pedig táncház szórakoztatta a közönséget.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Audrina Patridge, tengerpart, ünnepel, manchester united, angol bajnokság, robert pattinson, hugh jackmann, születésnap, sienna , Victoria Beckham, David Beckham, Harper, Viva Comet, 2012, Beyonce, Jay-Z, Blue Ivy Carter, New York, közlekedés, húsvét, busz, menetrend, Dopeman, sztriptíz, paris hilton, édesanyja, buli, Dukai Regina, Gianni, Covergirls, Sugarbird, neonáci, Normafa, demonstáció, becsület napja, Tunyogi Bernadett, jubileumi, nagykoncert, Story, ötcsillagos, díj, Tóth Gabi, Gundel Takács, Ada, szilveszter, Timó, karácsony, luxus, síparadicsom, swarovski, vízilabda, VOLVO Kupa, Eindhoven, emberölés, gyilkosság, Karcag, késelés, celebek, Nagy Feró, Szabó Győző, Jerzy, való világ, duna, diák, portugál, Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|