|
Így húz le minket az ATM
penzcentrum.hu
2011. szeptember 06., kedd 11:42
Egy felmérés szerint Magyarországon a rejtett gazdaság forgalma elérheti a 22 milliárd eurót, azaz a GDP 24 százalékát. A készpénzhasználat csökkentésével, az elektronikus fizetés növelésével jelentősen javítani lehetne ezen az arányon.
A magyar rejtett gazdaság hozzávetőlegesen a GDP 24 százalékának felel meg - ez a legfontosabb, hazánkra vonatkozó megállapítása annak a kutatásnak, amelynek eredményeit ma ismertette a Visa Europe és az A.T Kearney menedzsment tanácsadó cég.
Jacek Krawczynski, az A.T. Kearney szakértője a tanulmányt bemutató mai sajtótájékoztatón elmondta: a rejtett gazdaság olyan jogszerű, legális tevékenységeket takar, amelyet bizonyos okokból (például adózási kiskapuk miatt) nem jelentenek be a hatóságoknak. Ilyen például a be nem jelentett munka, vagy a bűncselekménynek nem minősülő adóelkerülés. Sok esetben a rejtett gazdaság olyan hétköznapi okok miatt alakul ki, mert az állampolgár túl bonyolultnak tartja az adóbevallást, ezért nem jól tölti ki azt.
Az is jól megfigyelhető jelenség -főleg a volt szocialista országokban- hogy bizalmatlanok vagyunk az állammal szemben, ezért veszünk inkább részt a rejtett gazdaságban. A kutatás megállapítja, hogy amennyiben egy piacon 10 százalékkal növelnék az elektronikus fizetés -például a bankkártyás fizetés, az online banki átutalás, a csoportos beszedési megbízás- arányát, az akár 5 százalékkal is csökkentené a rejtett gazdaság mértékét.
A felmérés szerint tehát az ATM-használat, a készpénzfelvételek számának csökkentésével is csökkenthető a szürkegazdaság: a rejtett gazdaság ugyanis alapvetően készpénz alapú. A készpénzben létrejött tranzakciókat ugyanis szinte lehetetlen nyomon követni, ezért az árnyékgazdaság szinte minden formája ezt használja fizetőeszközként.
Magyarországon a kártyás fizetés aránya alacsonynak mondható, az egy főre jutó évi mintegy 80 tranzakcióval elmaradunk az EU-átlagtól. Bár Budapesten és a nagyobb városokban egyre több a bankkártya, és bővül a kártyahasználat is, a POS-penetráció (azaz a kártyás fizetés lehetősége) az EU-átlaggal szemben szintén alacsonynak mondható.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
snooki, jersey shore, gyerek, tüdőszűrzés, tisztiorvos, kötelező, TBC, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, winbledon, olimpia, öltözködés, dressz, tenisz, shell kút, kálmánház, ellenőrzés, rendőrség, kutya, viadal, Majka, Dundika, kisfia, házasság, fellépés, Hooligans, Kállósemjén, karambol, mentő, kukásautó, nagykálló, tinédzser, orvosi, Sugarbird, Bódy Sylvy, Dukai Regina, hip-hop világbajnokság, ABDC, táncverseny, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, gyümölcs, kár, időjárás, hideg, Viva Comet, 2012, szabolcs, drogtanya, ópium, kábítószer, Tugló, hajléktalan, dózerolás, kilakoltatás, lakástűz, Nyíregyháza, holttest, Bebe, Puskás Peti, tüntetés, állatvédők, cigi, csempészet, határ, traktor, férfi, divat, szín, trend, halálos gázolás, Kiskunfélegyháza, M1, román kamionos, baleset, áldozat, bank, tettes, elfogták, tárgyalás, per, lopas, automata, penz, rendőri csalás, nyomozás, brfk,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|