Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Íme Bajnai Gordon programja!
MTI
2009. április 02., csütörtök 12:00
Ha az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselők aláírják a Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt által készített politikai nyilatkozatot, akkor többek között azt vállalják, hogy támogatják a közszféra 13. havi juttatásának és a 13. havi nyugdíj jövő évi megszüntetését, illetve a táppénz általános mértékének 60 százalékra csökkentését - derül ki az MTI birtokába került dokumentumból, amelyet csütörtökön juttattak el a két frakció képviselőihez.

Idén július 1-jétől felfüggesztenék a lakástámogatásokat, a gáz- és távhőár-kompenzációt még ebben az évben csökkentenék, jövőre pedig fokozatosan kivezetnék az energiahatékonysági támogatások fenntartása mellett. A válságkezelés költségvetési feltételei címet viselő nyilatkozat leszögezi, hogy a korábban már bejelentett, az elsődleges egyensúly javítását célzó intézkedéscsomagon túl további kiadáscsökkentő lépéseket kell tenni nem csak 2010-re, hanem már az idei esztendőre is. A dokumentum összefoglalja azokat az intézkedéseket, amelyeket a parlamentnek még a tavaszi ülésszakon, gyors társadalmi egyeztetést követően meg kell hoznia; ez az állami szférát, a nyugdíj-, valamint a szociális rendszert érinti.
Az állami szférát érintő intézkedések között a kormányt támogató képviselők vállalnák, hogy a közszféra számára kifizetett nominális bruttó fizetéseket két évre rögzítik; felülvizsgálják a közszféra 2009. második félévi kereset kiegészítését. Ezek mellett megszűnne 2010-től a közszféra 13. havi juttatása, ehelyett a hiánycél teljesüléséhez és a GDP elvárt növekedéséhez kötött általános "ösztönző kiegészítést" vezetnének be". A tervek szerint csökkentenék az önkormányzati támogatásokat is a hatékonyság növelésével párhuzamosan.

 

A nyugdíjrendszert több ponton is megváltoztatná az új kabinet: a 65 éves nyugdíjkorhatár bevezetését az alkotmányosan lehetséges legkorábbi időponttól gyorsítanák fel, évente hat hónappal emelnék a korhatárt. A kormányt támogató képviselőknek el kell fogadniuk azt is, hogy a 2009. évi nyugdíjkorrekciót 2010. január elsejére ütemeznék át, a 2010. évi csökkentett nyugdíjkorrekciót pedig elhagynák.
A szociális rendszert is több változás érintené: a táppénz általános mértéke 60 százalékra csökkenne, a családi pótlékot a jelenlegi szinten rögzítenék átmeneti két évre, a családi pótlék jogosultsági korhatárát 23-ról 20 évre csökkentenék, a gyes és a gyed időtartamát pedig két évben maximálnák átmeneti időszakot biztosítva az átállásra.
A nyilatkozat három egyéb intézkedést is rögzít: a kormány csökkentené a közösségi közlekedés támogatását, mérsékelné a közmédia támogatását, illetve csökkentené az agráriumnak juttatott, uniós forrásokat kiegészítő hazai társtámogatásokat.
A dokumentum leszögezi, hogy ez a nyilatkozat nem a formálódó válságkezelő kormány teljes programját foglalja össze, csak annak az elkerülhetetlen részét képező mihamarabbi parlamenti vagy kormánydöntést igénylő "fájdalmas, lemondást jelentő" intézkedéseit.

Fotó: MTI

Eddigi hozzászólások:
 Biotoxin - 2009-04-03 23:45:14
  Üdvözlök mindenkit! Ezek elég jol hangzanak de szerintem ahejett hogy csökkentünk mindent és korlátoznak valamint befagyasztanak szerintem ikább elkéne gondolkozni mire megy el az országban a legtöbb pénz és azokat hogy lehetne csökkenteni! A millio hitel amit már felvettünk fölöslegesen mert valahogy nincs látszatja! Növeljük a nyugdijkorhatárt ok de nincs is ember aki dolgozik! A MÁV szrájkot emleget mert nem kap pénzt a felujitásra! Bezárták felszámolták a magyar cégeket! Most mijen jo lenne ha a magyar cég kitermelné pl a sineket,a munkanélküliek pedig minimálbérért de felujitanál a MÁV-ot! Én bevezetném az állami intézményekben valamint az állami cégeknél a teljesitmény bért mert valoszinü ugy mindenki csinálná a dolgát! A kenyér és az élelmiszer árakat kéne befagyasztani és rábirni a termelöket valamint a boltokat hogy magyar terméket árusitsanak igy lehet hogy több munka lenne! Azzal egyet értek hogy aki nem dolgozik ne is egyék tehát a szociális juttatásokat csökkenteni kell de a gázártámogatást?Korszerüsitéssel kompenzálva?Egy vályog házra ogy tegyek több száz ezer forintért höszigetelö nyilászárokat?Hisz annak egy részét ki kell fizetni!Minimálbérböl jelen pillanatban nem hiszem hogy sok embernek lenne rá pénze!Vegyek fel hitelt?Mire minimálbérre?Majd megyünk lopni a fát az erdökbe? Milliárdokat költöttünk autopálya épitésre metro épitésre!Most is lehetne épiteni autopályát és metrot csak nem a multikkal kell leülni tárgyalni hanem a munkanélküliekkel és a magyar vállakozokkal!És a kormány álltal meghatározott kikalkulált áron megcsináltatni persze kenöpénzek lopás és csalások nélkül!Fejemet rá hogy Magyar termékekböl,Magyar alapanyagokbol is meg lehetne csinálni olcsobban!Ha több az aktiv bejelentett ember többen adoznak tehát valoszinü megérné csak sajna ezeket a dolgokat megkéne látni és nem a köznépet nyomorgatni bár az a legegyszerübb! Remélem egyszer eljön az az idö is hogy az emberek nem csak a saját hasznukat fogják nézni és szipolyozni a népet hanem segitenek a másiknak élni és megélni! Én örülök neki hogy a fönököm jol keres mert igy én is megkapom a kis pénzem és nem fikázom emiatt hisz ha neki rossz nekem is az lessz! Ez az országra is igaz! Nem lopni kell meg kökcsönöket felvenni utánna a népen behajtani ráadásul akkor amikor alig dolgozik valaki mert megszünteka munkahelyek! Elösször legyenek munkahejek aktiv munkások ésutánna lehet megszoritásokat eszközölni és valoszinü akkor nem is kell annyira drasztikus megszoritásokat bevezetni! Én adok és adozok ha van miböl és ha meg élek mégha kicsit nehezen is de ha elveszitem az állásom akkor nem fogok adozni mert nem lessz miböl!És ha Magyrország hitelképessége tovább romlik nincs kizárva ez sem! Teli hassal könnyü az éhezésröl beszélni!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier