|
Indul a Kánikula II. fogyasztóvédelmi ellenőrzés-sorozat
MTI
2009. július 03., péntek 07:27
"Kánikula II." elnevezéssel újabb fogyasztóvédelmi ellenőrzés-sorozat indult július elsején, 11 hatóság részvételével - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön Budapesten. Az egy hónapig tartó akciósorozatban a hatóságok a belföldi turizmus szempontjából kiemelt területeken, így a vendéglátóhelyeken, az idényjellegű rendezvényeken, fesztiválokon, strandokon, fürdőkben végeznek ellenőrzéseket, és a szezonális foglalkoztatást is vizsgálják. A hatóságok továbbá ellenőrzik a gyermek és ifjúsági táborokban a vízminőséget, a higiéniai feltételeket, valamint az étkeztetést.
Minden ellenőrzött területen kiemelt figyelmet fordítanak az élelmiszerbiztonságra - itt vizsgálják a termékek eredetét, szavatosságát és minőségét - és ellenőrzik a kisboltokat, piacokat, szupermarketeket.
A kormányszóvivő elmondta: a 2007 novembere óta indított öt fogyasztóvédelmi akciósorozatban 190 ezer ellenőrzés során közel 7 milliárd forint bírságot szabtak ki, és 500 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból.
A Kánikula II. akcióban többek között az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, és az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség is részt vesz.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
időjárás, eső, hidegfront, lehűlés, jégeső, zivatar, kánikula, parlagfű, riasztás, allergia, hőségriadó, nyár, tej, víz, hőguta, folyadék, egészség, kalcium, kajak, kenu, vb, világbajnokság, napsütés, hőségriasztás, kegyetlen hőség, piros figyelmeztetés, melegfront, előrejelzés, felmelegedés, meteorológia, Hőségriadó, fogyasztási szokások, hőség, ország, meleg, rekord, strand, zápor, vihar, haláleset, ántsz, moszkva, füst, diplomaták, fogérzékenység, fogorvos, pest, megye, rendőrség, ellenörzés, nehéz, gépjármű, akció, Közlekedés, Ellenörzés, Rendőrség, Fokozott, Hamis, Hamisítás, Karóra, Táska, Árú, Ittas, ORFK, BKV, Jegyellenörzés, Buszok, Bérlet, Mutatás, Buszsofőr,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|