|
iPad-eket kaptak állami vezetők
MTI
2011. július 08., péntek 13:59
Százötven iPad 2-t bocsátott állami vezetők rendelkezésére a kormányzat, amelynek számításai szerint havi 1,5-2 millió forint megtakarítást eredményez a táblagép révén megvalósítható papír nélküli és hatékonyabb munkavégzés.
A Bravogroup Rendszerház Kft. által elnyert közbeszerzés kiírásakor az elsődleges megfontolás az elérhető megtakarítás volt - nyilatkozta az MTI-nek pénteken Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, aki - mint beszámolt róla - személyesen is kedvező tapasztalatokat szerzett munkája során az elmúlt hónapokban az eszköz használatáról.
Tájékoztatása szerint a 150 darab 16 gigabyte háttérkapacitással rendelkező, wifi-s, 3G-s, 9,7 inch átmérőjű, Apple iPad 2 beszerzési költsége darabonként kevesebb, mint 130 ezer forint volt. Ilyen eszközt a miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok, közigazgatási felső vezetők kaptak. Az MTI rendelkezésére bocsátott háttéranyag szerint a beszerzést a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala végezte. Az ajánlattételi felhívásban és dokumentációban rögzítetteknek megfelelő értékelés alapján a Bravogroup Rendszerház Kft. tette a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlatot. A bírálat szempontja a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás volt.
Az iPadek használata a kormány és a közigazgatási államtitkári értekezlet ülésein gazdaságossági megtakarításokon kívül hozzájárul a káros környezeti hatások csökkenéséhez is, továbbá az iPad-alapú értekezletek előnye, hogy a jelenlegi rendszernél egyszerűbbé teszi a dokumentumok és információk tárolását, visszakeresését, megnöveli a mobilitást, ebből fakadóan több idő jut a döntéshozatalra, érdemi munkavégzésre - áll a háttéranyagban.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bódi sylvi, emlékgyűjtemény, számítógép, iphone, ipad, apple, táblagép, galaxy, okostelefon, vírusok, steve jobs, meghalt, üzlet, internet, vélemény, iPad, tok, bőr, márka, luxus, jacht, platina, arany, tablet pc, informatika, technikai újdonság, vertu, mobiltelefon, technika, újdonság, ördög nóra, geszti péter, éder krisztián, sp, buli, szervdonor, Apple, Kína, nyeremenyjatek, szamlalo, PC, játék, Back to the Future, karácsony, csalás, MIG, sofőr nélkül, BlackBerry, PlayBook, utazás, per, kwikchex, notebook, tablet, számítástechnika, férfi, kütyük, netbook, eee, asus, pad, amerika, tajvan, iphone4, magyarorszag, telefon, kaphato, dollar, masszázs, kényeztetés, fürdőszoba, padre, orban, tabutv, vudu,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|