|
Iszapömlés: Halálos tömeg szerencsétlenség ügyében nyomoznak
origo.hu
2010. oktober 07., csütörtök 14:18
Halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésre minősítették át a hétfői vörösiszap tragédiával kapcsolatban indult nyomozást.
Az ügyben hétfőn a veszprémi rendőrök kezdtek nyomozni halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt, de szerdán - az országos rendőrfőkapitány döntésére - átvette a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az ügynek továbbra sincs gyanúsítottja. A rendőrség közleménye szerint jelenleg a már lefoglalt iratokat tanulmányozzák, tanúkat hallgatnak ki és szakértőket vonnak be. A Nemzeti nyomozó Iroda munkatársai szorosan együttműködnek a veszprémi rendőrökkel és a társhatóságokkal, valamint az érintett önkormányzatokkal és a kárelhárításban résztvevőkkel.
A kolontári károsultak által alakított perközösség azonnali előzetes bizonyítást kezdeményez a helyi bíróságnál - jelentette be Magyar György ügyvéd, a károsultak képviselője. Magyar György pénteken Kolontárra megy, az MTI-nek azt mondta, elkezdik a tényfeltárást, és szakértő kirendelését fogja kérni, nem várja meg a hosszan tartó bizonyítást. Szerinte a helyiek attól tartanak, hogy nem kapna kellő figyelmet az ügy, ezért határozottan szeretnének fellépni.
Kolontárt és környékét hétfőn dél után nem sokkal árasztotta el a közeli tározóból kitörő vörösiszap. A vörös áradat néhol két méter magasan lepte el a települést. A kataszttrófában eddig négy ember vesztette életét, három ember eltűnt, több mint száz embert pedig különböző sérülésekkel kezeltek kórházban. A balesetet okozó tározót üzemeltető Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL) vezetői azt mondták, nem érzik felelősnek magukat a katasztrófáért, szabályosan üzemeltették a tározót, a balesetet valószínűleg a sok eső okozta.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
vörösiszap, állami kárenyhítés, albérlet, bérlők, Somló-hegy, borvidék, veszélyben, katasztrófavédelem, tűzoltóság, egységesítés, iszap katasztrófa, demonstráció, Devecser, MAL, kártérítési per, ítélet, Buszbaleset, Tiszapüspöki, karambol, gyerek, sérültek, turizmus, kolontár, devecser, iszap, katasztrófa, mentés, évforduló, emlék, tisztelgés, mal, Illés Zoltán, Mal Zrt, Ruttner György, Mal Zrt., MAL Zrt, iszaptározó, bírság, szennyezés, Simontornya, talajvíz, tisztítás, Iszapkárosultak, újjáépítés, hegyeshalom, horgásztó, Iszapömlés, költözés, alumínium, házak, átadás, Kolontár, károsultak, ház, mal zrt, kártérítés, per, baleset, áldozat, kamion,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|