|
Ivóvíz nélkül maradt Szögliget
FH
2010. április 19., hétfő 10:46
Újabb mellékutat kellett lezárni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, így már féltucatnyi olyan út van itt, amelyeken a víz miatt nem lehet közlekedni. Szendrőben egy településrész megközelíthetetlenné vált a Bódva áradása miatt. Szögligeten zacskós vizet osztanak, mert a falut ellátó karsztforrásba betört a víz, így azt fertőzésveszély miatt le kellett zárni.
Délután lezárták az Edelényt Aboddal összekötő utat. Az út melletti tanyát teljesen körbevette a víz. A városközpontban a megáradt Bódva a gát tetején van már. A töltés több helyen szivárog, ezért folyamatos figyelőszolgálatot tartanak - mondta Rétközi Ferenc, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.
Elzárta a víz a Szendrőhöz tartozó Büdöskútpusztát, ahol negyvenen laknak. Szögliget főutcáján napok óta hömpölyög a víz. A falut váratlanul érte az áradat, ekkora víz még nem volt korábban. A házakat homokzsákokkal meg tudták védeni, az ivóvizüket azonban nem. A falut ivóvízzel ellátó barlangba is betört a víz, a kutat a tisztiorvosi szolgálat lezáratta - mondta Tóthné Mihalik Katalin polgármester. Lajtoskocsival látják el az embereket ivóvízzel. A falu több utcájában zacskós vizet is leraktak. A fertőzésveszély miatt a karsztvíz lehet, hogy még napokig nem iható Szögligeten.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
árvíz, ausztrália, evakuálás, belvíz, földrengés, 2012, Bangkok, Thaiföld, Duna, rekord, apadás, vízszint, segélyvonal, adományozás, moszkva tér, tarlós istván, metró, edelény, ams, mentő, önkéntes, ursinyi krisztián, devecser, vörösiszap, katasztrófavédelem, soros elnökség, európai unió, tisza, áradás, apad, duna, rakpart, budapest, árhullám, készültség, folyó, katasztrófa, kiöntött, védelem, alföld, kis-balaton, kraszna, segély, adomány, fesztivál, Babicsek bernát, októborfeszt, Dopeman, galambos dorina, tirpa, nyomozás, energy station, netrádió, justin, bieber, Orbán viktor, parlament, árvízkárosultak, vigar, eső, csehország,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|