|
Izgalmas dolgok történnek mostantól Budapesten
FH
2011. április 22., péntek 11:20
A rendezvénysorozat egy csokorba gyűjti a város életével összefüggő legizgalmasabb eseményeket, legyen az flashmob, kulturális rendezvény, koncert, kiállítás, rendhagyó városnézés vagy a kulisszák mögötti Budapest felfedezése.
A soros uniós elnökség kapcsán az Urbitális Majális célja és témája a város egyedisége, ezerarcúsága, és európaiságunk bemutatása. Idén a fővárosi civil szervezetek nem csak Budapest, hanem egész Európa előtt megismertetik programjaikat és arculatukat. A szervezők szeretnék, ha az esemény alatt megmutatkozna a város sokszínű kultúrája, etnikuma, az ezernyi egyedi szellemiség és érték, ami egész Európát jellemzi, Budapestet pedig egészen sajátos módon emeli ki az fővárosok sorából.
A Budapest számtalan pontján fellelhető programokok között feltűnnek majd a kortárs színházi lét úttörői, az utcaszínházi előadásokat megvalósító Utca-Szak Alkotó Közösség előadásai. Lesznek majd flashmobok a TérTársulatnak köszönhetően, részt lehet majd venni az értékőrző rehabilitáció szükségességét firtató Óvás Egyesület programján, vagy például a Menhely Alapítvány dark side walk néven megvalósítandó városi sétáján.
Csatlakozott a Majális programsorozatához a Kozma Orsi Quartet koncertje, továbbá városi zöld programként a Madarak és fák napja a kamaraerdei Nagyréten a ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület szervezésében. Kulturális programok terén a nemrégiben megnyitott Mohacafe várja fotókiállítással a látogatókat, miközben a Futureal városfejlesztői csoportja a Corvin Sétány LIVE megnevezésű eseményével egy olyan hetet kínál, amikor színes ízelítőt kaphatunk abból, milyen az élet Budapest egyik legeurópaibb városrészében.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
úszó, debrecen, eb, arany, szepsi györgy, fifa, érdemrend, zóna taxi, bíróság, szabadláb, munkás, zuhanás, budapest, duna, diák, portugál, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, fociadó, köztévé, olimpia, közvetítés, lakástűz, XI.kerület, halálos áldozat, gyalogos, motor, baleset, rendőri csalás, nyomozás, brfk, abortusztabletta, tüntetés, Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, kerti tó, kisgyerek, jégkorong, divizió, tüdőszűrzés, tisztiorvos, kötelező, TBC, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, rablás, őrizet, bankfiók, dohányzás, tinik, szokások, Vidámpark, Gyermekétkeztetési alapítvány, Dániel Péter, facebook, Horthy-szobor, festék, dunakeszi, eső, napsütés, hőmérséklet, Anne Hathaway, Audrina Patridge, tengerpart, ünnepel, foci, labdarúgás, megyeri balázs,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|