|
Járattörlések Ferihegyen
MTI
2010. december 02., csütörtök 11:37
A ferihegyi repülőtérről közlekedő légitársaságok csütörtökön ismét több, elsősorban Nagy-Britanniába és Németországba közlekedő járat törlésére kényszerültek az ott tapasztalt intenzív havazás miatt.
Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-nek elmondta: a budapesti repülőtér kifutópályái csütörtökön reggel is zavartalanul üzemelnek, a járatkimaradásokat alapvetően a rossz időjárás miatt meg sem érkező gépek okozzák. A legrosszabb helyzet Nagy-Britanniában és Németország déli részén alakult ki. A repülőtéri vezető azt tanácsolta az utazás előtt állóknak, hogy a www.bud.hu honlapon tájékozódjanak az esetleges járattörlésekről, illetve késésekről.
A London második legnagyobb repülőterének számító Gatwick péntek reggelig biztosan zárva marad, míg az egyik legforgalmasabb átszállóhelyként üzemelő frankfurti légikikötőben is nagy fennakadások vannak - mondta Hardy. Hozzátette: a szerdán törölt kilenc járat után csütörtökön reggel, illetve délelőtt biztosan nem indul el a Malév Dublinba és Prágába, valamint a Lufthansa Münchenbe és Frankfurtba, illetve a Finnair Helsinkibe tartó gépe.
Hardy Mihály nem tudta megmondani, mikorra állhat teljesen helyre az európai légiközlekedés, de szerinte ahhoz, a hóakadályok elhárítása után is, legalább több mint 24 órára lesz szükség.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
potencianövelő, hamis, tabletta, fogás, ferihegy, NAV, kokain, malév, csőd, havazás, repülőtér, forgalom, fennakadás, metró, négyes, tarlós istván, forma-1, pilóta, mark webber, vihar, kár, tűzoltók, villám, BKV, megállók, változtatás, Ferihegy, kényszerleszállás, hiba, repülő, sztrájk, liszt ferenc repülőtér, holland, magyar, válogatott, foci, futball, szavazás, liszt ferenc, bkv, járat, busz, villamos, közlekedés, bomba, kézigránát, robbanószer, margitsziget, líbia, mentés, Austrian Airlines, repül, csaló, thaiföld, rendőrség, Kate Hudson, kisfia, családja, férje, Rihanna, Japán, Tokió, kábítószer, berlin, frankfurt, alekosz, utazás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|