Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Javult az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság teljesítménye
MTI
2008. augusztus 15., péntek 07:00
Az idei év második negyedévében jobban teljesített az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság, s ennek eredménye, hogy a bruttó hazai termék (GDP) a KSH legfrissebb adatai szerint a várakozásoknál magasabb volt - közölte a kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján, Budapesten.

Bár a piaci szereplők 1,9 százalékos GDP-bővülést vártak, a KSH szerint a bruttó hazai termék 2,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - mondta Daróczi Dávid, aki szerint ennek oka, hogy jobban teljesített az ipar, valamint az építőipar, és a mezőgazdaság is kilábalni látszik a tavalyi évet jellemző gondokból. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az állami szektor beruházásainak és szolgáltatásainak visszafogása is érezhető a most megjelent számokban. 
Daróczi Dávid figyelmeztetett arra is, hogy az egész világon növekedési problémák vannak, mindenütt csökkenést mutatnak az adatok. Példaként kiemelte a Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnerének tekintett Németországot, ahol szintén rosszabb a gazdasági helyzet, ami visszafogja az exportot is. Ezt Magyarország is megérzi - közölte.
   

A KSH  csütörtökön megjelent adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2008 második negyedévében 2,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a naptári hatás kiszűrésével a gazdaság teljesítménye 2,1 százalékkal bővült. 
A KSH és az Ecostat gyorsbecslése szerint az első negyedévhez viszonyítva, szezonálisan kiigazított adatok szerint a második negyedévben 0,6 százalékkal nőtt a GDP.
Az első félévben a gazdasági növekedés 2 százalék volt kiigazítás nélkül, a naptári hatás kiszűrésével 1,6 százalék.

Eddigi hozzászólások:
 laciblogger - 2010-07-20 13:45:17
  Szerintem is egyre jobban javul az épírőipar! Remélem fellendül minden! Ez az oldal segítség lehet az építőipari cégeknek a fellendülésben!! http://construmanet.hu/

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier