|
Jobban teljesítenek a leszbikusok gyerekei
MTI
2010. június 08., kedd 13:19
A Pediatrics című szakfolyóirat hétfői számában tette közzé Nanette Gartrell, a Kaliforniai Egyetem pszichiáter és jogász professzora tanulmányát
Több pszichológiai, viselkedési jellemzőben és az iskolai előmenetelben is jobban teljesítettek hagyományos családban nevelkedő társaiknál a leszbikus szülők kamasz gyerekei - állapította meg az első olyan felmérés, amelyben születésüktől követtek nyomon leszbikus családokba született gyerekeket. A kutató munkatársával 154, 1986 és 1992 között, leszbikus szülők által alapított családba született gyerek sorsát követte nyomon. Ez az első olyan tanulmány, amelyben kizárólag már vállaltan leszbikus anyák gyerekei vettek részt.
Az elemzés egyik célja annak megállapítása volt, miként hat az azonos nemű szülők által nevelt gyerekek pszichológiai fejlődésére, iskolai teljesítményére és közösségi beilleszkedésére az otthoni környezet, illetve mennyiben térnek el ezek a jellemzők a heteroszexuális párok által nevelt gyerekekre vonatkozó mutatóktól. A cikk szerzői megállapították, hogy a leszbikus anyák által - akár partnerrel, akár egyedülállóként - felnevelt gyerekek igen hasonló pontszámot értek el a fejlődési és viselkedési teszteken, mint a heteroszexuális szülők által nevelt fiatalok. Ezek az eredmények várhatóak voltak, mert korábbi tanulmányok hasonló eredményre jutottak olyan gyerekekkel, akik anyja születésük után lépett ki heteroszexuális kapcsolatából, és választotta a leszbikus életvitelt.
Az azonban meglepte a kutatókat, hogy a leszbikus otthonokban felnevelt gyerekek számos területen jobb pontszámot értek el azokhoz képest, akik a szokásos családmodellben nőttek fel. Ilyennek bizonyult az önértékelés, az önbizalom, de jobb volt az iskolai tanulmányi eredményük is, és kevesebb magatartási probléma - például a szabályok megszegése vagy agresszió - bukkant fel náluk. A kikérdezések során a kamaszok 41 százaléka számolt be valamiféle őt ért diszkriminációról, amely azzal volt összefüggésben, hogy azonos nemű szülők nevelik. A kutatók azonban nem találtak különbséget a gyerekek e csoportja és a nem diszkriminált kamaszok között az elért pontszámokat tekintve.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
jesse, james, EuróGames, melegolimpia, Tarlós István, cher, chastity, chaz, mary, kate, ashley, olsen, ellen, degeneres, angelina, jolie, brad, pitt, felvonulás, rendőrség, lezárások, alaptörvény, demonstráció, parlament, lindsay, lohan, samantha, ronson, való világ, múlt, pornó, támadt, olivér, éva, szandika, cameron, diaz, elton, john, christina, aguilera, heidi, montag, Nkuya sonia, tolerancia, késelő, tanárnő, Dunaújváros, Szecsődi karcsi, meleg, szélsőjobbos, sírgyalázás, Kertbeny, Vekerdy Tamás, gyereknevelés, pszichológus, bono, takács tamás, zenész, tom, suri, cruise, katie, holmes, Doszpot Péter, iker, gyerek, nevelés, rendőr, sarka, kata, terhes, body, csabi, sebestyen, balazs,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|