|
Jobbik: Az egykulcsos adó vegytiszta neoliberalizmus
NapiászOnline/Merklin Orsolya
2010. július 27., kedd 15:30
Dr. Lenhardt Balázs, a Jobbik Magyarországért Mozgalom gazdasági kabinetjének vezetője mai sajtótájékoztatóján bírálta a Fidesz egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetéséről szóló tervezetét
Dr. Lenhardt Balázs kabinetfőnök sajtótájékoztatón közölte: Orbán Viktor februárban még kizárta az egykulcsos adó ötletét, ehhez képest hétfő este már arról beszélt, hogy 2011. január elsejétől az ország átáll erre a személyi jövedelemadó rendszerre. A Jobbik azonban elhamarkodottnak tartja a Fidesz döntését: szerintük ugyanis mindenképpen előzetes háttértanulmányok szükségesek az új adózási forma bevezetéséhez, mivel a párt véleménye szerint kérdéses, hogy egyáltalán elbírja-e az ország gazdasága az új adózási reformot.
- Azt kérjük Orbán Viktortól és kormányától, vázolják fel, hogyan nézne ki szerintük az egykulcsos SZJA, mert ebben a kérdésben egyelőre nem lehet tisztán látni, az emberek pedig szeretnék tudni, hogy mennyi pénzt vihetnek majd haza a fizetésükből - erre vonatkozó hatástanulmány pedig még nem született, és a kitűzött időpontig már csak öt hónap van hátra - mondta el a kabinetfőnök a sajtótájékoztatón.
A kabinetfőnök a tervezet kapcsán az egykulcsos adót a vegytiszta neoliberalizmusnak nevezte, majd hozzátette: az IMF is azért ajánlja mindenkinek ezt az adózási formát, mert ez a tőkefelhalmozást segíti elő. A Jobbik gazdasági kabinetjének vezetője kitért arra is, hogy a választási kampányban a Fidesz még a családi adózás rendszeréről beszélt, ezt pedig a Jobbik természetesen pártolja - hiszen a jelenleg fennálló demográfiai mélyrepülés megállításához olyan adórendszerre van szükség, amely a családokat támogatja elsősorban. Dr. Lenhardt Balázs ennek kapcsán francia példával élt, ahol már megvalósult ez az adózási forma, és igen hatékonynak bizonyul. A kabinetfőnök hozzátette: a francia modellt természetesen nem lehet egy az egyben átvenni, de mindenképpen követendő az a példa, amely szerint a család jelenti a jövedelemegység alapját, vagyis azt kellene elsőrendűen figyelembe venni, hogy mennyi a család összbevétele, és abból hány főt tart el - ez határozná meg az igénybe vehető adókedvezmény mértékét.
A Jobbik szerint nagyobb kedvezmény kell járjon annak, aki gyermeket vállal, mint annak, aki nem - például úgy, hogy a három gyermekes, legalább az egyik fél által kereső családok adómentességet élvezzenek -, ezzel az intézkedéssel pedig a demográfiai csökkenés megállítását céloznák. Ezzel szemben a párt szerint az egykulcsos adó esetén nem valósul meg a társadalmi igazságosság elve, mivel aránytalan lenne az állampolgárok által befizetett adó mértéke - a kormánynak szerintük már csak ezért is felül kellene vizsgálnia ezt a tervezetet. Dr. Lenhardt Balázs arra is rámutatott, hogy ugyan állítása szerint a Fidesz az egykulcsos adózási formát a családi adózási rendszerrel kombinálná, feltétlenül szem előtt kell tartani, hogy azok a kedvezmények, amelyeket jelenleg leginkább a magas jövedelműek tudnak élvezni, a jövőben a családokat kell, hogy megillesse.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
diákhitel, tandíj, Hoffmann Rózsa, felsőoktatás, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, BKV, megmentés, tulajdonosi kölcsön, támogatás, eurogames, budapest, melegolimpia, Tarlós, Keresztúri Farkas, Jobbik, balhé, jogászbál, verekedés, Kásás Tamás, vízilabda-válogatott, Kemény Dénes, idegengyűlölet, romagyűlölet, rasszizmus, romák, Gyöngyöspata, Új Magyar Gárda, jobbik, lövések, Juhász Oszkár, jobbikos, lövöldözés, Morvai Krisztina, Gandhi Gimnázium, megyei önkormányzatok, állami tulajdon, Navracsics, MSZP, Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc, LMP, gyurcsány ferenc, orbán viktor, gynúsítás, mentelmi, kovi, pornófilm, frizbi, könyv, deviza, árfolyam, rögzítés, törlesztés, szociális otthon, díj, drágulás, Fővárosi Közgyűlés, Zagyva György Gyula, kihallgatás, zaklatás, tarlós istván, főpolgármester, kerékbilincs, szabály, zászló, Mezőhegyes, Csongrád, megyeváltás, csatlakozás, sziget, vármegye, jegy, adósság, hitel, válság, TEK, norvég mészárlás, bűnügy, merénylő, Vona, OGY, hit gyülekezete, fidesz,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|