|
Jobbik: Mostohagyermekként bánik a korjegyzőkkel a Fidesz
Jobbik Médiaosztály
2010. május 14., péntek 10:42
Az Országgyűlés korjegyzői három kérdést teszek fel nyílt levelükben Orbán Viktornak, amelyben egy állítólagos kettős mérce használatára mutatnak rá!
Az Országgyűlés korjegyzőinek nyílt levele Orbán Viktorhoz
Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr!
Csalódással fogadtuk, hogy a Fidesz felső vezetésének utasítására Horváth János korelnök úr szakított a hagyománnyal, s az Országgyűlés alakuló ülésén jelen állás szerint nem olvashatja elő az esküt a legfiatalabb képviselő, sőt egyik korjegyző sem - miután mindegyik a Jobbik soraiból került ki. Ezért engedje meg, hogy három kellemetlen kérdést tegyünk fel Önnek.
A szokásjog példátlan felrúgását az egész magyar ifjúságnak szóló, borús üzenetnek tekintjük. A minisztériumok szerkezete és az ifjúsági bizottsági elnöklet ellenzéknek odadobásából már láthattuk, hogy az új kormány mostohagyermekként fog kezelni minket, fiatalokat, s a területen megszorítások várhatóak.
A közjogi hagyomány sem mibevétele azt mutatja, hogy az 53%-os támogatottsággal aránytalan, kétharmados többséghez jutó Fidesz bármire képes. Kubatov Gábor listavezetőjük adatbázisával így nemcsak minket, korjegyzőket diszkriminálhatnak párthovatartozásunk alapján, hanem pl. bármely elhelyezkedni próbáló fiatalt.
Miniszterelnök-jelölt úr!
Horváth Jánossal tegnap délután baráti hangvételű beszélgetést folytattunk, melynek során egyértelműen kiderült, hogy a Fidesz vezetésétől kapott utasítást a kirekesztő lépésre. Nem tartja méltatlannak, hogy egy ilyen idős embert kényszerítenek a piszkos munka elvégzésére? Korelnök úr megilletődötten mesélte nekünk, hogy 1945-ben átélhette a korjegyzői feladat megtisztelő ellátását is. Ezek után különösen nehéz neki a fiatalok kenyerének elvétele.
A magyar ifjúsághoz intézett, korjegyzői kiáltványunkban azt ígértük: "Mindent meg fogunk tenni azért, hogy visszaszerezzük a magyar ifjúság elrabolt hazáját és jövőjét." Ezt most ki kell egészítenünk azzal is, hogy ifjúsági jogainkért is harcba szállunk. Miniszterelnök-jelölt urat 1998-ban nem zavarta, hogy az akkor mindannyiunknál fiatalabban honatyává vált Zuschlag János olvasta elő az esküt, az akkori kormánypárti korelnök sem javasolt mást. Most mi a fenntartása a legifjabb képviselővel, miért bánik mostohagyermekként vele?
Mint azt a barikad.hu megírta: a 2006-os alakuló ülésen is Horváth János volt a korelnök, akkor így adta át a szót az MSZP-s Nagy László korjegyzőnek (akivel szintén nem volt baja a Fidesznek): "Az Országgyűlés hagyományainak megfelelően az eskü szövegét a legfiatalabb képviselő olvassa fel." Néhány napja az fn.hu-nak nyilatkozva Horváth azt mondta, neki még nem szóltak, hogy változtasson a hagyományon, de lehet, hogy a hétfői frakcióülés után "elbeszélgetnek" vele arról, kit is jelöljön. A fideszes Lázár János korábban jele zte: "minden képviselőnek az az érdeke, hogy a magyar Országgyűlés megalakulása a Magyar Köztársaság közjogi hagyományaihoz méltó módon történjen meg".
Miniszterelnök-jelölt úr! Miért alkalmaznak kettős mércét?
Tisztelettel:
Dúró Dóra, Farkas Gergely, Samu Tamás Gergő, Bana Tibor
az Országgyűlés korjegyzői
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, Jobbik, Hit Gyülekezete, ajka, tiltakozás, mentelmi jog, tilki attila, schiffer, lmp, vecsés, támadás, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, holokauszt, áldozatok, élet menete, szobor, károlyi, kossuth tér, mszp, sport, parlament, reform, politikus, esztergom, népszavazás, érvénytelen, Zöld Pardon, koncert, újra nyit, gárdista, avatás, hősök tere, BRFK, gazdálkodás, hiba, ÁSZ, diákhitel, tandíj, Hoffmann Rózsa, felsőoktatás, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, BKV, megmentés, tulajdonosi kölcsön, támogatás, eurogames, budapest, melegolimpia, Tarlós, Keresztúri Farkas, balhé, jogászbál, verekedés, Kásás Tamás, vízilabda-válogatott, Kemény Dénes, idegengyűlölet, romagyűlölet, rasszizmus, romák, Gyöngyöspata, Új Magyar Gárda, lövések, Juhász Oszkár, jobbikos, lövöldözés, Morvai Krisztina, Gandhi Gimnázium, megyei önkormányzatok, állami tulajdon, Navracsics, MSZP, Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc, LMP,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|