|
Kárba vesznek a hamis ruhák
Független Hírügynökség
2009. szeptember 14., hétfő 09:01
Ehhez azonban a segélyszervezeteknek el kellene tüntetniük a ruhák márkajelzéseit, csakhogy erre alig van pénzük. Márpedig a vámosokat törvény kötelezi, hogy a raktárban maradt készleteket megsemmisítsék - számolt be az RTL Híradó.
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője azt mondja, az év első nyolc hónapjában a VPOP több, mint 700 millió forint értékű árut ajánlott föl a Karitatív tanácsnak, amiből 115 millió forint értéket fogadtak el. "Nem tudunk mit tenni. A hamis márkajélzésű értékek esetében, ha nem fogadják el, akkor a törvény értelmében meg kell semmisíteni" - mondta Sipos Jenő. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnél azt mondják, mindent elvinnének, de nincs elég pénzük a márkajelzések eltávolítására. Erre évente mindössze 2-3 millió forintot kapnak a Szociális Minisztériumtól. Ebből az összegből nemcsak a márka eltüntetését, hanem a szállítmányozást és a raktározást is ki kell gazdálkodni. "Ez az összeg elég alacsony. Évente olyan 3-4 nagyobb szállítmányt tudunk átvenni a VPOP-tól és ez olyan 100 ezer darab ruha, amit szét tudunk osztani" - mondta Fekete Dániel, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet sajtóreferense.
A többit így a vámosok elégetik. A karitatív szervezetek szerint ráadásul előfordul, hogy a gyártóknak is teljesíthetetlen kéréseik vannak. Legutóbb például egy farmercég azt kérte, hogy ne csak a márkacímkét, hanem a varrást is szedjék ki a hamisított nadrágokból.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Kullai Timi, megasztár, caramel, fellépés, Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy, Narella, Dobó Kata, divatbemutató, rihanna, time 100, Lincoln Center, Victoria Beckham, Land Rover, Evoque, Gombos Edina, Sarka Kata, esküvő, NAV, Rjka, hamis ruha, Verdák, Mickey egér, estélyi, divattervezők, magyar, Gránátalma, Kapócs Zsóka, Vásáry André, fogyasztás, Lipcsei Betta, párkapcsolat, modellkedés, Sport TV, MOB, olimpiai csapat, formaruha, pályázat, eva, mendes, petárda, pirotechnika, razzia, jessica, simpson, Debreczeni Zita, Glamour, gardróbfrissítés, Lakatos, adri, klip, éjfél után, koncert, celeb, schell judit, divat, masszázs, szerelem, jennifer, garner, erős antónia, tervező, márkák, sztárok, felvonulás, glamour, madonna, lourdes, horváth éva, műsorvezető, pankrátor, rubint réka, sugarbird, dukai regina, bemutató, márka, lefoglalta, adó, vámügy, Cheryl Cole, Afganisztán, katona, x-factor, adomány,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|