|
Károly herceg meglátogatta a Skanzent
2010. március 19., péntek 10:13
Károly walesi herceg csütörtökön két órát töltött a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Délután kicsivel fél 1 után érkezett ő és kísérete, és több mint 2 órás ottlétet követően folytatta útját a Magyar Tudományos Akadémiára.
A Brit Nagykövetség megkeresése útján érkezett a királyi herceg a múzeumba. A bejárati épületnél fogadta őt az intézmény főigazgatója, Dr. Cseri Miklós és munkatársai. Először a Skanzen Vonattal utaztak a Felső-Tiszavidék tájegységbe, ahol a Nemesborzovai haranglábat, a Szárazmalmot és a Mádi református templomot vették szemügyre. Ezután a teljes delegáció átsétált a Felföldi mezővárosba. A főtéren néhány vásározóval fogott kezet Károly herceg, illetve fogyasztott a Skanzen Pékség termékeiből. Megtekintette a Hejcei lakóházat, a Mádi zsidó kereskedőházat és Szatócsboltot, valamint a főtér alatt húzódó pincében két fajta jellegzetes tokaji fehérbort kóstolt, hozzá pedig kemencében sült pogácsát fogyasztott.
Ezt követte a Skanzen irodai épületében található Néprajzi Látványtár és a szimulációs részleg megtekintése, mely rendkívül lenyűgözte a trónörököst. Megtekintett egy lószerszám, egy amerikás utazóláda helyreállításának munkafázisait, és egy 19. századi zsoltáros könyv restaurálását. Érdekesség számba megy, hogy itt találkozott az éppen restaurálás alatt álló, a Rédey család egyik leszármazottjának díszmagyar viseletével, melyet Rákóczi fejedelem 1905-ös kassai újratemetésén viselt a családtagja. Károly herceg szépanyja ugyanis Rédey grófnő. Különösen szembeötlő volt közvetlensége, kedvessége az ot dolgozókkal, őszinte érdeklődése és nyitottsága a múzeumban folyó szakmai munka iránt. Károly herceg látogatása nagy megtiszteltetés volt a Skanzen számára, reményeink szerint tovább viszi a múzeum jó hírét a világban.
Fotók:SZNM
Eddigi hozzászólások:
| silka - 2010-03-23 15:58:06 |
Szimpatikus ember, kedves tőle, hogy mindig olyan őszintén érdeklődik a kulturális programok alatt.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
fűtés, józsefváros, Balzsay, ökölvívás, címvédés, rékasi károly, barátság, titkos, csaló, rendőrség, elfogták, mdf, kihallgatás, tárgyalás, visszaélés, sport, kammerer zoltán, balzsay károly, balzsay, profi, box, aréna, világbajnoki cím, Sziget, fesztivál, Prince, liptai claudia, gesztesi károly, megasztár, mokka, kiszel tünde, donatella, károly, Jefferies, Paulo Sergio, Kis Károly, Hearts, détár enikő, verdák, szujó zoltán, Détár, Rékasi, nyaralás, nemzeti vágta, trokán nóra, rákasi károly, geszti pét, Diana, Károly, királyi ház, történelem, Kiszel Tünde, harag, per, fluor, inti, balsay károly, világbajnok, öv, boksz, hyross virág, Kiszel, Károly, szakítás, Fradi, Vasas, Detroit, foci, magyar, férfi kézilabda, válogatott, Eb, Exupéry, Sudreau, Kis herceg, elhunyt, vilmos, herceg, kate, middleton,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|