|
Katasztrófa helyzet a Tolcsva-patak völgyében
Független Hírügynökség
2010. május 07., péntek 11:30
Négy településen több mint száz házat öntött el a hegyekből lefolyó esővíz, valamint a megduzzadt vízfolyások a Tolcsva-patak völgyében.
Tolcsván a szőlőhegyekről leömlő csapadékvíz öntött el házakat, négy családnak el kellett hagynia otthonát - közölte Kiss István alezredes, a katasztrófavédelem sárospataki kirendeltségének vezetője. Mint hozzátette: az értékek mentésében, a vízelvezetésben a helyi önkéntes tűzoltók segédkeztek. Erdőhorvátiban ugyancsak meg kellett küzdeni a kiáradt Egres-patak okozta vízzel. Soltész Árpád polgármester arról tájékoztatott, hogy munkagépekkel és önkéntesekkel próbálták meggátolni a nagyobb károk keletkezését, kevés sikerrel.
.
Vámosújfalun négy utcát öntött el a víz, ott ugyancsak szükség volt 2-3 család kitelepítésére - közölte Felházi József polgármester. Mint hozzátette, a bajba jutott családok értékeinek mentésében 50-60 ember vesz részt. Komlóskán a ruszin parkot, a helyi szövetkezet épületét, önkormányzati utakat és házakat, pincéket is elöntött a kiáradt patak. Köteles László polgármester azt mondta: a falut egyetlen úton lehet megközelíteni, ami közúti járművel járhatatlan
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
vipera, árvíz, árvízvédelem, Edelény, Bódva, gyilkossag, emberoles, eletfogytiglan, IllésLajos, KordaKlári KordaGyörgy BalázsKlári, tűz, Budapest, panelház, Dj Dominique, jótékonysági koncert, fésűs nelly, karrier, család, pataki zita, bomba, evakuálás, Klausmann Viktor, válás, párkapcsolat, lovak, ménes, elszabadult, rendőrség, Lillafüred, lőfegyver, sérülés, kislány, sárospatak, öccse, Sárospatak, lóőfegyver, farsang, jelmezpróba, sztárok, Király Viktor, Mádai, kihűlés, bodrogolaszi, fagyás, halál, áldozat, tanácskozás, kisebbség, multikulturális, daniel, craig, Miss Hungary, Gregori Dóra, Bertók Marianna, Lovaskupa, Sasvári Sándor, Pataky Attila, Világkupa, bankkártya, csalás, feltöltőkártya, visszaélés, adat, gringo sztár, geszti péter, x-faktor, lemez, zenekar, edda, koncert, népstadion, éden linda, mell, műtét, csajok, plágium, szakdolgozat, börtön, kopi, mészöly dezső, gyász, emlékezés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|