Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
KDNP: Párkapcsolati ismereteket az oktatásba
MTI
2011. oktober 21., péntek 09:10
Harrach Péter az új köznevelési törvénybe beágyazná a párkapcsolati ismereteket, mert véleménye szerint már a középiskolában el kell sajátítani a felelős családalapításhoz és gyermekvállaláshoz szükséges tudást.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a középiskolai oktatásban már mindenképpen meg kell jelennie a felelős párkapcsolatról és a családi életről szóló ismereteknek; Harrach Péter ezt a készülő köznevelési törvényben is rögzítené. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta, hogy van olyan forgatókönyv, amely szerint, ha a termékenységi arányszám megmarad a jelenlegi szinten, akkor az ország lakossága a század végére 5,2 millióra csökken, aminek egy része bevándorló lesz, és mintegy 36 százalék lehet majd a hatvanöt év felettiek aránya.

Ha tehát a házasodási és a gyermekvállalási kedv a mostani szinten beáll, és a válások magas száma is megmarad, akkor a század végére működésképtelenné válik az ország - figyelmeztetett a KDNP-s politikus, hozzátéve: az inaktívak száma olyan magas lesz, hogy sem a gazdaságot, sem a társadalombiztosítási rendszert nem lehet majd fenntartani. A kereszténydemokrata politikus megjegyezte: fontos, hogy a gyermekvállalási kedv erősödjön, ez pedig összefügg a házasság intézményével, amely a legtermékenyebb párkapcsolati életforma. Fontos, hogy a felelős párkapcsolatról, a családi életről szóló ismeretek megjelenjenek a középfokú oktatásban - emelte ki, hozzátéve: a családi példa sok esetben ezt a szerepet már nem tudja betölteni. Harrach Péter az ismeretek megjelenítését a készülő köznevelési törvényben is rögzítené.

A kereszténydemokrata politikus a kimunkálás alatt álló törvény kapcsán kitért arra is, hogy a kisiskolák védelme érdekében szeretné, ha a jogszabályban az szerepelne, hogy elegendő felső tagozat indításához egy osztály is. Jelenleg az az elképzelés, hogy felső tagozat ott lenne, ahol két párhuzamos osztály van.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier