|
Kész a Nemzeti Színház: olyan, mint új korában
pecsistop.hu
2011. augusztus 01., hétfő 15:17
Nagyvonalú pécsi vállalkozók segítették ki a várost, így a Pécsi Nemzeti Színház kívül teljesen megújult, és rövidesen belül is csinosabb lesz, mint az elmúlt években bármikor.
Hatvan millió forintot költött Pécs a PNSZ homlokzatának felújítására. A pénz eredetileg csak az erkély és az alatta lévő rész felújítására lett volna elegendő. Néhány pécsi vállalkozó azonban úgy gondolta, hogy ha már felállványozták a teljes homlokzatot, akkor nem hagyják annyiban.
A restaurátorral és a fővállalkozóval közösen felajánlottuk a városnak, hogy ha már mindenképpen fel kell állványozni a teljes homlokzatot, akkor ne csak az erkélyt újítsuk fel - mondta Szabadi Béla, a kivitelező cég tulajdonosa. - A kupolát is felületkezeltük, kicseréltük a bádogozást és megújult a teljes homlokzat. Ebből fakadt a csúszás is, ezért nem készült el a munka a POSZT idejére. Úgy gondoltuk, hogy méltó az épület arra, hogy a Király utcáról egy teljes, megszépült felület mutatkozzon.
A munkálatok magukban foglalták az erkély megerősítését, kicserélték a teljesen elkorrodált tartókonzolokat. Visszahelyezték és részben újragyártatták az erkély díszítőelemeit. Az erkélyt szigetelték és újrabetonozták. A színház belülről is megújul: egy pécsi vállalkozó a rendes ár feléért, mintegy 7,5 millió forintért vállalta, hogy újra festi és aranyozza a belteret. Ezek a munkák várhatóan augusztus huszadikáig tartanak.
A színházra egy az EKF évad előtt készült felmérés szerint mintegy másfél milliárd forintot kellene költeni, hiszen a külcsínen kívül a technikai háttér és néhol az épületszerkezet is felújításra szorul. A lehetséges folytatásról Csizi Péter alpolgármester azt mondta: elsősorban uniós pályázatokban bízhatnak, annak fényében, hogy az adott évben a város mekkora önrészt tud felmutatni, és ebből milyen problémákat lehet megoldani. Ezen felül a pécsi vállalkozókat biztatnák annak a lehetőségnek a kihasználására, hogy társasági adójukból leírják azt az összeget, amelyet a színházra, kultúrára fordítanak. Csizi kiemelte: bíznak a lokálpatrióta pécsi vállalkozókban, idén ezt a lehetőséget a sport területére is kibővítették.
A Pécsi STOP kérdésére Csizi Péter elmondta: a kultúra városában nincs határa annak, amit erre a célra el lehetne költeni. A város erre a célra elkölthető keretéről úgy nyilatkozott: 2008 óta folyamatosan azt hallották, hogy nincs pénz az erkély felújítására, az idei évben pedig a város ismert anyagi helyzete ellenére is sikerült a színház régi pompájának felújításához hozzájárulnia.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Gesztesi Károly, szentesi Gábor, Jóban rosszban, rázga miklós, barátok közt, színész, pécsi színház, Nemzeti, igazgató, botrány, színház, nemzeti színház, alföldi róbert, réthelyi miklós, kossuth-díj, kitüntetés, átadták, alföldi, román, Stohl, Alföldi róbert, elhunyt, kállai, ferenc, RitoókZsigmond, BolyaiDíj, SólyomLászló, Elismerés, TörőcsikMari, OroszBarbara, támogatás, AlföldiRóbert, Raksányi Gellért, NemzetiSzínház KasszásAttila, AlföldiRóbert NemzetiSzínház, Schell Judit, KaszásAttila, StohlAndrás KaszásAttila, hallhatatlan, csarnok, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, tűzoltóautó, ütközés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|