|
Két évértekelő beszédet is tart Orbán Viktor
hvg.hu/Népszava
2011. január 28., péntek 10:30
A miniszterelnök február 14-én az Országházban mond beszédet, de a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérését is elfogadja és a rendezvényükön is tart évértékelést.
Februárban két alkalommal tart évértékelő beszédet Orbán Viktor. A miniszterelnök február 14-én a parlamentben összegzi mindazt, ami a választások óta történt, de várhatóan bejelenti a "régen várt" gazdasági intézkedéseket is, illetve a következő hónapok politikai menetrendjéről ejt majd szót. Saját hagyományait követve azonban ebben az évben sem marad el az az országértékelő beszéd, amelyet a pártelnök a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tart 1999 óta. Fideszes körökből úgy tudjuk, hogy a külső helyszínen tartandó értékelést ezúttal szeretnék valamilyen formában nemzetközivé tenni. A kormánypárt vezetői ugyanis állítólag pontosan tudják, hogy nagyon rossz Magyarország megítélése, ezért úgy gondolják, ha sok tekintélyes, Európában elfogadott politikus tiszteli meg a rendezvényt, esetleg fel is szólalnak azon, akkor szalonképesebb színben tünhet fel a kormány.
Ezen a hagyományos rendezvényen Orbán várhatóan beszél majd az alkotmányról, de vélhetően nem tudja kikerülni a gazdasági kérdéseket sem. Emlékeztes, tavaly októberben a Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén, a Millenárison jelentette be a kormányfő az úgynevzett válságadókat, illetve a magán-nyugdíjpénztári befizetések 14 hónapos felfüggesztését. A februári beszéd részleteiről, a helyszínről, a külsőségekről azonban egyelőre nem tudni.
A parlamentben a Fidesz elnöke korábban soha nem értékelt, és fideszes körökben most is többen úgy tartják, a februári parlamenti miniszterelnöki beszédet nem lehet az immár tizenharmadik éve szokássá vált szónoklatok sorába illeszteni. A hagyományteremtő beszéd annak idején a Vigadóban hangzott el. Orbán akkori szavai szerint azért ott, mert Magyarország polgárainak régi vágya, hogy a tervekről, azok indokairól első kézből értesüljenek. Azóta többször megírták már, hogy más országokban az államelnökök, kormányfők a kongresszusban, illetve parlamentben állnak a polgárok elé programot hirdetni, évet értékelni, a jövőről beszélni.A Fidesz elnöke azonban eddig - ellenzéki vezetőként is - ragaszkodott a külső helyszínhez. Választásaival állítólag azt akarta jelezni, hogy legyen bármilyen pozícióban, ő a nép előtt beszél és gondolkodik.
Miniszterelnökként bizakodó szónoklatokat tartott; 1999 februárjában a Horn-kormányt és a Bokros-csomagot bírálta, de felvázolta a kibontakozást. A következő évi beszédben hangzott el a szállóigévé vált "három szoba, három gyerek, négy kerék" mondat. 2001-ben kijelentette: "szeretnénk a hétköznapokat az örökléthez igazítani", egy évvel később pedig az előző négy évet olyan sikeres időszaknak nevezte, amely "megszülheti végre az erős, magabiztos és kishitűségtől mentes országot".
A választási vereséget követően azonban sötét lett a kép. 2003-ban például rombolási kényszerrel vádolta az akkori kormányt. Két évvel később a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kudarcát is azzal magyarázta, hogy az emberek körében "hatalmas a létbizonytalanság", s minden közéleti kérdést "a létbizonytalanság szemüvegén keresztül" néznek. 2006-ban úgy vélekedett: a választásokon a magyar szolidaritás és a "közönyös, kíméletlen vadkapitalizmus" között kell választani, majd kijelentette, a nép el tudja kergetni vezetőit. Az újabb választási vereség után viszont úgy fogalmazott, az ország lesodródott a józan ész útjáról, amikor milliárdosok és oligarchák kezdték vezetni. Tavaly többek között azt jelentette be, hogy nem "bosszúkormányzásra" készülnek, mégsem lehet szemet hunyni és átlépni azon, ami történt.
A szocialista Medgyessy Péter 2004 februárjában az Országházban tartott évértékelőt, amellyel egyébként alaposan meglepte az ellenzéket, de akkori koalíciós partnerét, az SZDSZ-t is. A kormányfő ugyanis közös uniós választási listára, a köztársasági elnök közvetlen választására, és kisebb létszámú parlamentre tett javaslatot. Gyurcsány Ferenc az MSZP-s hagyományokat követve szintén az Országházban értékelt minden tavaszi ülésszak elején.
Bajnai Gordon azonban csak búcsúösszegzést tarthatott, hiszen ő 2009 tavaszától 2010 tavaszáig töltötte be hivatalát. Az előző ciklus utolsó parlament ülésén három fontos célt nevezett meg, melyet a következő kabinetnek el kell érnie: az euró 2014-es bevezetését, a foglalkoztatás bővítését és a gazdasági növekedés beindítását. A Fideszt és az MSZP-t pedig a szélsőjobb elleni összefogásra buzdította.
 |
 |
Eddigi hozzászólások:
| Kovács Liliána Zsuzsanna - 2011-01-28 12:03:57 |
Én már annyira unom a politikát. Miért nem haltak már ki?
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
orbán viktor, évértékelő, beszéd, munka, OrbánViktor, réthelyi, hoffmann, felsőoktatás, kresz, új, idén, mentelmi jog, tilki attila, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, iskolabotrány, szigetszentmiklós, parkolás, rokkant, kósa, schmitt, autó, védelem, testőr, bölcsőde, ferencváros, építés, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, áder, kövér, államfő, aláírógép, semjén, göncz, fidesz, tétényi éva, esztergom, testület, költségvetés, holokauszt, áldozatok, élet menete, kiderül, választás, ház, diák, lázadás, gimnázium, navracsics tibor, Batthyányi Kázmér Gimnázium, Mede Norbert, igazgató,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|