|
Két szóvivőt nevezett ki a Jobbik
Jobbik Médiaosztály
2009. november 16., hétfő 09:00
Az országgyűlési választásokra való felkészülés – a médiaérdeklődés egyelőre sajnos nem realizált, de még remélt növekedése – megkövetelte, hogy Novák Előd sajtófőnöksége mellett a Jobbik eddig betöltetlen szóvivői tisztségeire alkalmas személyt keressen, ezért júliusban pályázatot írt ki az Országos Elnökség.
Az összes párttagnak e-mailben elküldött felhívásra több tucat színvonalas pályázat érkezett, többeket szóban is meghallgatott, szituációs gyakorlaton tett próbára egy előkészítő bizottság.
Az Országos Elnökség végül két szóvivőt is választott: Dúró Dórát (Bp. XI. kerület) és Király Andrást (Piliscsaba). Mivel a fiatalembert közelről nem ismertük, országos feladatai korábban nem voltak, de bemutatkozása elnyerte bizalmunkat, néhány hónapos próbaidőszak alapján győződtünk meg alkalmasságáról (a központi kampánycsapat tagjaként és a jobbik.hu szerkesztőjeként dolgozott).
Így mostantól a nyilvánosság előtt végezheti munkáját a két – korábban már megválasztott – szóvivőnk. A többi pályázó közül sok értékes tagtársunkra figyelt fel az Országos Elnökség, így egyéb feladatokra folyamatosan válogathatunk belőlük.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, Jobbik, Hit Gyülekezete, ajka, tiltakozás, mentelmi jog, tilki attila, schiffer, lmp, vecsés, támadás, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, holokauszt, áldozatok, élet menete, szobor, károlyi, kossuth tér, mszp, sport, parlament, reform, politikus, esztergom, népszavazás, érvénytelen, Zöld Pardon, koncert, újra nyit, gárdista, avatás, hősök tere, BRFK, gazdálkodás, hiba, ÁSZ, diákhitel, tandíj, Hoffmann Rózsa, felsőoktatás, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, BKV, megmentés, tulajdonosi kölcsön, támogatás, eurogames, budapest, melegolimpia, Tarlós, Keresztúri Farkas, balhé, jogászbál, verekedés, Kásás Tamás, vízilabda-válogatott, Kemény Dénes, idegengyűlölet, romagyűlölet, rasszizmus, romák, Gyöngyöspata, Új Magyar Gárda, lövések, Juhász Oszkár, jobbikos, lövöldözés, Morvai Krisztina, Gandhi Gimnázium, megyei önkormányzatok, állami tulajdon, Navracsics, MSZP, Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc, LMP,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|