|
Kétharmados Fidesz többséget jósolnak a közvélemény kutatók
MTI
2010. április 09., péntek 08:38
A Fidesz KDNP kétharmadosnál is nagyobb többségét és az LMP Országgyűlésbe jutását valószínűsítik a közvélemény kutatók a választás vasárnapi első fordulója előtti utolsó előrejelzésükben. A második helyre az MSZP várható, és a kutatók szerint az MDF kiesik a parlamentből. A részvétel előreláthatóan elmarad a négy és a nyolc évvel ezelőttitől.
A szavazást megelőző napokban nagy összhang alakult ki a közvélemény-kutatók között, bár két héttel ezelőtt a Fidesz várható győzelmén kívül szinte semmiben nem értettek egyet az intézetek. Hét közvélemény-kutató március végén felvett, és április elején közölt adatai egyaránt azt mutatják, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetségnek legalább kétharmados többsége lesz a következő Országgyűlésben. A Medián becslése szerint ez azért is valószínű, mert az ellenzéki pártszövetség akár már 50 százalék körüli listás eredmény birtokában is megszerezheti a mandátumok kétharmadát, márpedig 55 százaléknál gyengébb Fidesz-eredményre egyik intézet sem számít. A Szonda Ipsos 62, a Medián és a Nézőpont 60, a Gallup, valamint a Századvég 59 százalékra teszi a Fidesz támogatottságát a biztos szavazó pártválasztók körében, a Tárki pedig 56 és 60 százalék közötti fideszes eredményt jósol.
A Gallup kivételével abban is egyetértenek a közvélemény-kutatók, hogy a választás második helyezettje az MSZP lesz, igaz, a Medián az MSZP és a Jobbik fej fej melletti küzdelmét várja. A Gallupnál viszont a Jobbik egy százalékkal meg is előzte a szocialistákat. A Tárki ezzel szemben kis híján kétszer annyi MSZP-szimpatizánssal számol, mint ahány jobbikossal: várakozásuk szerint a szocialista párt 900 ezer-egymillió, a Jobbik pedig 500-600 ezer szavazatra számíthat. A Forsense adatai szerint az MSZP 19, a Jobbik 12 százalékon áll, és a Szonda Ipsos szerint is hét százalékpont a szocialisták előnye (20:13). A Századvég adatai azt mutatják, hogy az MSZP 18, a Jobbik 15 százalékot szerez, míg a Nézőpont Intézet 12, illetve 8 százalékos támogatottságot mért a szocialista pártnak és a Jobbiknak.
Változás a márciusban közétett kutatási eredményekhez képest, hogy a Szonda Ipsos kivételével mindegyik közvélemény-kutató azt jósolja: az LMP bejut az Országgyűlésbe, míg az MDF-et egyikük sem várja a parlamentbe. A Gallup és a Századvég 5, a Forsense és a Nézőpont 6, a Tárki 6-8 százalékosra becsüli az LMP támogatottságát. A Medián szerint is bejuthat a Lehet Más a Politika, mert bár a választani tudó biztos szavazók körében 4 százalékot mért az intézet az LMP-nek, a párt az elmúlt három hétben csaknem megháromszorozta táborát. Az MDF viszont egyik adatsor alapján sem jutna a parlamentbe, mivel azok egybehangzóan 2-3 százalékot jeleznek a demokrata fórumnak. Hasonlóan vélekednek az intézetek a szavazási hajlandóságról is: a Gallup 59, a Medián 56, a Tárki 59 és 64 százalék közötti részvételi arányra számít. A Századvég is úgy véli: a szavazáson való részvételét ígérő 65 százaléknyi választónál végül kevesebben mennek el voksolni. Mindez azt jelenti, hogy a választási részvétel várhatóan alacsonyabb lesz a négy és a nyolc évvel ezelőttinél.
Akkor a választásra jogosultak több mint kétharmada szavazott az első fordulóban. A vasárnapi választás előtt három intézet vállalkozott a következő Országgyűlés összetételének megtippelésére. A Medián szerint a Fidesz-KDNP 275 képviselői helyével a mandátumok több mint 70 százalékát megszerzi, az MSZP 51, a Jobbik 50, az LMP pedig 10 fős frakciót alakíthat. Ennél is nagyobb Fidesz-fölényt jósol a Nézőpont Intézet. Becslésük szerint a 386-ból 284 mandátum jut a Fidesz-KDNP-nek, 50 az MSZP-nek, 37 a Jobbiknak, 15 az LMP-nek. A Republikon Intézet a Medián és a Szonda Ipsos márciusi adatai alapján jósolta meg a következő Országgyűlés összetételét; eszerint a Fidesz-KDNP 267, az MSZP 62, a Jobbik 47, az LMP 10 képviselői helyre számíthat. Azaz az Orbán Viktor vezette pártszövetség a kétharmadosnál is nagyobb többséggel rendelkezhet, miközben a szocialista párt elveszíti jelenlegi frakciójának kétharmadát.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
réthelyi, hoffmann, felsőoktatás, kresz, új, idén, mentelmi jog, tilki attila, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, iskolabotrány, szigetszentmiklós, parkolás, rokkant, kósa, schmitt, autó, védelem, testőr, bölcsőde, ferencváros, építés, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, áder, kövér, államfő, aláírógép, semjén, göncz, fidesz, tétényi éva, esztergom, testület, költségvetés, holokauszt, áldozatok, élet menete, kiderül, választás, ház, diák, lázadás, gimnázium, navracsics tibor, Batthyányi Kázmér Gimnázium, Mede Norbert, igazgató, Orbán Viktor, diplomamunka, megtiltás, szakdolgozat, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|