|
Kevesebb került a képviselők zsebébe
hirado.hu
2011. május 30., hétfő 16:05
Kövér László nem igazolta a szocialista és az LMP-s képviselők távollétét, ezért pedig kevesebb került a képviselők zsebeibe.
Az Országgyűlés elnöke nem fogadta el az MSZP és az LMP frakcióvezetőjének igazolását arról, hogy képviselőik igazoltan maradtak távol az alkotmányozás időszakában a parlamenti szavazásoktól. Kövér László az ügy kapcsán hétfőn úgy nyilatkozott: nem dönthetett másként, mert a két frakció deklaratívan mondta fel a munkát ebben az időszakban.
Kövér László csökkentette az "igazolatlan hiányzások" miatt az MSZP parlamenti frakciójában ülő képviselők fizetését, mert nem jegyezte ellen a fizetési papírjaikat. Megkeresték az alkotmányozás folyamatából szintén kimaradt Lehet Más a Politika képviselőit is, akik a lapnak egyelőre nem tudták pontosan megmondani, hogy kiknek csökkenthették a fizetését, hiszen az erről szóló kimutatásokat még csak most vették át. A házelnök ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az említett időszakra vonatkozó frakcióvezetői igazolásokat nem írta alá.
Kövér László szerint az szorult volna magyarázatra, ha nem így dönt. "Annak örülök, hogy a hírek szerint a szocialisták jogilag értik a problémát, ez az ő esetükben már fontos előrelépés" - fogalmazott a fideszes politikus, hozzátéve:"a magyar demokrácia és a magyar demokratikus szocializmus megszületése az a pillanat lesz, amikor erkölcsi értelemben is értik, hogy amit csinálnak, az elfogadhatatlan".
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
nav, szja, határidő, mobil, vasút, jegy, vonat, Barcelona, játékosok, fizetés, közmunka, borsod, 47 ezer, megélhetés, OMSZ, Milla, március 15, biztosítás, milliók, tartozás, telefonszámla, bérkompenzáció, fizetésnettó, bérezés, csúszás, képviselők, egykulcsos adó, kereset, Cserngeri Attila, musical, másodállás, válság, rendőrök, fizetés nélkül, ingyen munka, BAZ, valóvilág, cristofel, milliomos, fűtés, józsefváros, malév, csőd, Vasas, Magyar foci, Esztergályos Cecília, színészet, fellépés, NATO, fizeté, Magyarország, Honvédség, NAV, adó-visszafizetés, adó, jóváírás, válallatok, Alekosz, TV2, per, nyeremény, Összeesküvők, okostelefon, korosztályok, használat, mentősök, pótlékok, L.L. Junior, gyerekkor, Fekete Vonat, szegénység, egészségügy, takarítócégek, ORFK, kifizetés, 13. havi bér, Workania, rezsi, közüzemi számlák, díjfizetés, késés, nemfizetők, fiatalkorú, gyermekbántalmazás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|