Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kevesebb pénz a mentősöknek
2008. március 05., szerda 11:40
Bár még nincs számszerűsíthető eredménye a mentés és a betegszállítás kettéválasztásának, az azonban biztos, hogy az Országos Mentőszolgálat a profiltisztítás után 700 millió forinttal kevesebb forrásból gazdálkodhat - olvasható a Napi Gazdaság szerdai számában.
A kettéválással nem járt nagyon rosszul a mentőszolgálat, a főigazgató szerint a fő forrásokat nem csapolta meg jelentősen a döntés. A szervezetnek azonban komoly problémákkal kell szembenéznie, így például azzal, hogy sorra hagyják el a céget az alkalmazottak az alacsony fizetések miatt.
Veres János osztotta a ferihegyi lapokat?
A Magyar Hírlap birtokába jutott dokumentumok azt igazolják, hogy Veres János pénzügyminiszter kérésére a Ferihegyi Utasterminál-fejlesztő Kft. fizetett ki 8,7 millió amerikai dollárt a kanadai Airport Development Corporationnek 2006. decemberében, egy 1997-es kötelezvény alapján.
 
A lap szerdai számában az olvasható, hogy a magyar állam előbb átvállalta ennek az összegnek a kifizetését is, majd a pénzügyminiszter levélben arra kérte az említett kft. ügyvezető igazgatóját, az összeget utalja át az államkincstár számlájára. A Magyar Hírlap információi szerint ez volt az első nagyobb lépés a kft. ellehetetlenítésére, mert ezzel megakadályozták, hogy a cég valamilyen formában Ferihegy üzemeltetője legyen.
Kizárták az egri Fidesz-elnököt?
Kizárták a Fideszből Magyar Istvánt, a párt egri elnökét a Népszava értesülése szerint. A lap szerdai számában azt írta, a politikus korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy míg az egri kórház működtetésbe adása ellen élesen tiltakozott, Heves város szakrendelőjének üzemeltetését az általa résztulajdonolt cég vette át.
 
A rendelőt hétfőtől, a Népszava szerint, megbízott igazgatóként Magyar István vezeti. A lap által megkeresett fideszes politikusok nem reagáltak, illetve a Fidesz füzesabonyi választókerületének elnöke azt mondta: nem hallott az ügyről.
Érvénytelen a pályázat?
Érvénytelennek kellett volna nyilvánítani a kiírás értelmében a HospInvest Zrt. nyertes pályázatát, amellyel a múlt héten megszerezte a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórház működtetési és vagyonkezelői jogát - olvasható a Magyar Nemzetben.
 
A lap szerdai számában azt írja, úgy tudja, hogy a cég tartozásairól szóló banki igazolás nem megfelelő. Az újság birtokába jutott pályázati kiírás értelmében a pénzügyi stabilitás bizonyítására hároméves időszakot kellett volna igazolni, ám a cég ezt csak az elmúlt két évről tette meg.
Pártépítés, átigazolással
Ötven új taggal bővült a szociáldemokrata párt józsefvárosi szervezete, közülük huszonnégyen az MSZP-ből léptek át. Az átigazolók között van Hárs Gábor országgyűlési képviselő is - írta a Népszabadság szerdai számában. A lap arról ír, kedden újabb tagokat veszített a fővárosi MSZP, miután a józsefvárosi szocialista szervezetből huszonnégyen kérték felvételüket az MSZDP helyi szervezetébe. Az átigazolók között van Hárs Gábor, aki a VIII. kerületi önkormányzat tagja, és a józsefvárosi MSZP-szervezetnek 2006 végéig az elnöke volt. Hárs országgyűlési képviselőként továbbra is az MSZP-frakcióban kap helyet, ezt az MSZDP-vel kötött együttműködési megállapodás lehetővé teszi.
 
Hárs az első, "és remélhetőleg az utolsó", aki úgy lép át, hogy sem az országgyűlési, sem a helyi frakciót nem hagyja el - közölte Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke. Januárban már három szocialista zuglói önkormányzati képviselő váltott, és Óbudán is MSZP-s kilenc képviselő gondolta úgy: az MSZDP-ben kíván tovább dolgozni.
 
 
Forrás: MTI
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier