|
Kigyulladt a zalakarosi Hotel Karos Spa
MTI
2010. január 05., kedd 08:40
Kigyulladt a zalakarosi Hotel Karos Spa apartmanszállója keddre virradó éjjel, a tűzoltók hét kocsival érkeztek a helyszínre. A lángokat hajnali fél hat körül tudták megfékezni, személyi sérülés nem történt, de a kár meghaladja a 100 millió forintot.
A szállodarészben vendégek nem tartózkodtak, a legfelső szinten lévő szolgálati lakások lakóinak azonban el kellett hagyniuk az épületet. Az egyik szemtanú az MTI-nek azt mondta: nem sokkal éjfél előtt pattogó hangra, füstre ébredtek, majd megszólalt a tűzjelző. A helyszínre nagykanizsai, keszthelyi, marcali és zalaegerszegi tűzoltók vonultak ki nagy erőkkel, a tűz az apartmanszálló épületének teljes tetőzetére kiterjedt. A később már tíz gépjárművel, köztük három létrás kocsival dolgozó tűzoltók az épület mindkét oldaláról próbálták megközelíteni a több száz négyzetméterre kiterjedt lángokat, amelyek elérték a szolgálati lakásokat is.
Wéber Antal, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elmondta: a négy városból összesen 40 tűzoltó igyekezett megfékezni a lángokat. A tűz mintegy 600 négyzetméteren pusztított, a kár a kiégett lakások miatt - az első becslések szerint - meghaladja a 100 millió forintot. Azt a nagykanizsai tűzoltók vizsgálják, hogy mitől gyulladt ki a zalakarosi szállodaépület teteje. A katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletének kora reggeli közlése szerint a lángokat hajnali fél hat körül tudták megfékezni a tűzoltók. Munkájuk során két irányból meg kellett bontaniuk a tetőt, így belülről, az álmennyezet felől is. A nagykanizsai tűzoltóság munkatársai az utómunkálatok miatt még a reggeli órákban is dolgoztak a hotelnél.
A szálloda főépületétől különálló épületnek csak a tetőterében, az ott kialakított szolgálati lakásokban tartózkodtak lakók, vendégek éppen nem voltak a szállóban. Az ötszintes ház tetejét fémborítás fedte, a tetőszerkezet alsó felében voltak a szolgálati lakások, a tűz feltehetően a felettük lévő tetőrészben keletkezett. A Zalakaroson a legnagyobbnak számító, négycsillagos szállodának a honlapja szerint 221 szobája van.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
tűz, tűzoltók, miskolc, fű, lakóház, szeged, tűzoltás, romagyilkosságok, tárgyalás, tanú, kigyulladt, életmentő, poroltó, autó, márki zsuzsi, vv zsuzsi, való világ, leonidasz, Tuzsér, fenyegetés, gázpalack, Tetőtűz, erdőtűz, evakuálás, portugália, Lola, haj, bio, lángoló, férfi, szabadsáhhid, tűzoltok, öngyilkos, balaton, tuz, langol, tuzolto, raktar, auto, baleset, rendor, Duna, quimby, ajjajjaj, kisstibi, emberoles, sex, DustinHoffman, ParisHilton, baleset, emberi, csont, panel, ellenőrzés, bírság, észország, tűzvész, mozgássérült, tűzoltó, Volkswagen, Passat, tűzveszélyes, tragedia, orosz, tuzvesz, Sydney Pollack,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|