|
Kínában adta fel magát a norvég diáklány gyilkosa
mti
2010. szeptember 16., csütörtök 11:00
Feladta magát Pekingben Csao Fej (Zhao Fei) kínai állampolgár, akit Budapesten egy norvég lány meggyilkolásával gyanúsítanak.
Szeptember elején nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a kínai Csao Fej ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy múlt szombaton megölt egy norvég lányt Budapesten, a VII. kerületi Hársfa utca egyik szállójában. A fiatalember Pekingben feladta magát.
A férfi és áldozata évfolyamtársak voltak, és a tanúk szerint közelebbi kapcsolatban álltak egymással. A kínai férfi abban a kollégiumban lakott, amelyben a lány holttestét augusztus 29-én megtalálták. A rendőrség azt közölte, hogy kamerafelvétel is igazolja azt a feltételezést, hogy a kínai férfi követte el a bűncselekmény.
A rendőrség arról is tudomást szerzett, hogy Csao Fej a gyilkosságot követően Ferihegyen keresztül elhagyta az országot még a bűncselekmény napján, de azt nem árulták el, hogy hova távozott.
A lány holttestét néhány órával azután találták meg, hogy korábbi szerelme "beismerő vallomásnak beillő" üzenetet írt Facebook-adatlapján: "Nem akartalak bántani... Ha meghalok, remélem, újra találkozunk, és együtt leszünk". Oslói újságok értesülései szerint a 21 éves lány szakított barátjával, majd a nyarat Londonban töltötte, és nemrég utazott vissza Budapestre.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
tea, arany, luxus, postagalamb, kelet, érdeklődés, kínaihús, tiltotthús, olimpiaihús, face of asia, ázsia, szépségverseny, creol bar, kína, bor, fogyasztás, tibet, kínai, uralom, önégetes, felgyújtás, szerzetes, Polgár Judit, Gibraltár Openen, sakk, rolls royce, eladás, rekord, Kína, emberrablós, agyonlőttek, túszok, külföldiek, ujjlenyomat, kínai hatóság, cigány baba, játékbaba, néger játék, Régió, gyermekkereskedelem, gyerek rablás, hálózat, dopping, Londoni Olimpia, Liao Huj, Londge, táblagép, MD709, Kalocsa, fegyver, áramszolgáltató, Tibet, apáca, önfelgyújtás, nasa, csillagászat, szupernóva, rejtély, Universiade, országos csúcs, Orbán Éva, kalapácsvetés, Japán, vízilabda, vereség, sport, gyilkosság, miskolc, faház, marian cozma, garázdaság, eltűnt gyerek, etan patz, gyilkos, móri bankrablás, nyomravezető, per, lajosmizse, vizes akna,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|