|
Kiültették Tarlós Istvánt
NapiászOnline
2010. július 30., péntek 10:05
Először jól elhúzták a nótáját, majd kiültették Tarlós Istvánt egy asztalhoz, ahol újabb megpróbáltatások vártak rá.
A Fidelitas „ Főzd Jobbra” elnevezésű főzőversenyének zsűritagjaként kellett értékelnie a döntőbe jutott öt főételt, amelyet lelkes amatőr fiatalok készítettek el. A Fidesz-KDNP főpolgármester jelöltje már attól is irtózik, ha emberek előtt kell ennie, ráadásul szigorúan diétázik is. A pulykahúst sem szereti, amiből két különböző ételt is felszolgáltak neki, és az édes - sós összeállításért sincs túlságosan oda. De mindezek ellenére elégedetten, és teli gyomorral távozott a versenyről.
- Borzasztóan zavart, hogy míg elém finomabbnál finomabb falatok kerültek, addig az éhes kollégáim tekintetet folyamatosan rám szegeződött. Mindent hősiesen végigkóstoltam, még a currys pulykát is, pedig ettől a fűszertől kifejezetten viszolygok. Amikor évekkel ezelőtt Indiában jártam mindenhol ennek a fűszernek az illatát éreztem, azóta nem bírom megenni - mondta el Tarlós István.
- Végül a halételre tettem le a voksomat, pedig nem is vagyok halas, de a fogasfilé kárpáti módra valóban ízlett. De tíz pontot senkinek sem adtam, mert sem a nők sem az étel között nem szívesen voksolok a maximális pontszámmal. Egy százalékot mindig fenn kell tartani, soha sem lehet tudni, mi jön még - nevetett jóllakottan Tarlós.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Fidelitas, Iran, Nagykövetség, Demonstráció, ÁghPéter, Fidesz, Elnök, Új, Politika, GyurcsányFerenc, Fidelitas, fidesz, aktivista, késelés, politika, parlament, ellenzék, törvényjavaslat, lazar, janos, visszaeles, hodmezovasarhely, médiacsomag, Balog, zoltán, cigánység, Lázár, kormány, Orbán, miniszterelnöki megbízott, parkolo, targyalas, terezvaros, Kossuth tér, nagygyűlés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|