Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kivonult a rendőrség a BKV sajtótájékoztatójára
MTI
2010. január 15., péntek 12:52
Negyvenhatra nőtt azoknak a buszvonalaknak a száma, amelyeken elindultak a járatok péntek reggel, a BKV-sztrájk negyedik napján - közölte a BKV. A villamosok továbbra is hat viszonylaton közlekednek. A BKV vezérigazgatója szerint ellentételezni kell azokat a bérlettel rendelkező utasokat, akik a sztrájk idején nem kapják meg a számukra szükséges szolgáltatásokat.

A legutóbb a 103-as, a 166A, a 168E és a 220-as busz vonalán indult meg a forgalom, bár a járművek ritkábban járnak a menetrendben jelzettnél. Változott a 240-es autóbusz vonala, a járat péntek reggel a Kosztolányi Dezső téren keresztül közlekedik, a 53-as pedig a Villányi úton keresztül, a BAH-csomópont érintésével jár a Budaörsi úton. Az 1A villamos fél kilenctől már a teljes útvonalán közlekedik, csakúgy, mint a 6-os és a 42-es villamos. Rövidített útvonalon szállít utasokat a 41A (Bocskai út - Kamaraerdő), az 50A (Kispest, Határ út - Villanytelep) és az 52A (Kispest, Határ út - Gubacsi út) jelű villamos. Csütörtökön, a sztrájk harmadik napjának azonos időszakában 43 busz- és 4 villamosvonalon közlekedtek a BKV járművei. Zsúfoltak Budapest főbb útvonalai, így nehezen járható a belváros és a bevezető utak is - közölte a Fővinform ügyeletese péntek reggel. Az ügyeletes szerint a reggeli csúcsforgalom miatt dugókra kell számítani a bevezető és a főbb útvonalakon, zsúfoltak a hidak és a rakpartok is. Balesetről egyelőre nincsen hír - tette hozzá. A BKV-sztrájk pénteken is folytatódik. Kocsis István sajtótájékoztatóján az ombudsman nem sokkal korábban kiadott közleményére reagálva úgy fogalmazott: amikor valaki bérletet vásárol, lényegében szerződést köt a BKV Zrt.-vel. Ezért ő úgy gondolja, ha nem tudja BKV a szolgáltatást biztosítani, akkor ellentételezéssel tartoznak azoknak, akik ettől elestek. Szakembereinek már kiadta azt a feladatot, hogy vizsgálják meg a kérdést, annak érdekében, hogy a BKV tisztességesen járjon el. Jelezte: ennek a módját még nem tudja, de elképzelhető, hogy a bérletek érvényességét fogják meghosszabbítani. Közölte, a lehetőségekhez képest továbbra is mindent megtesznek azért, hogy a szolgáltatásokat biztosítsák. Kocsis István kérdésre közölte, nem érte atrocitás, amikor metróval a Moszkva téri helyszínre érkezett, és nem is ő hívta a sajtótájékoztató helyszínére a rendőrséget. Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója később azt mondta, cégük egyik munkatársa riasztotta a rendőröket a Moszkva térre.

Az előzményekhez tartozik, hogy a meghirdetett sajtótájékoztató helyszínén az újságíróktól nem messze tucatnyi rendőrautó jelent meg, köztük több kisbusz és kamerás gépkocsi, ám semmilyen intézkedésre nem került sor. A rendőrök később is a téren maradtak, a sajtótájékoztató vége után is legalább 15 rendőrautó várakozott a környező utcákban. A rendőri jelenlétre a BKV munkatársai a helyszínen nem tudtak magyarázatot adni, ám később a metró gépházába irányították az újságírókat, ahol Kocsis István végül megtartotta a sajtótájékoztatót. Kocsis István a helyszínváltozást azzal indokolta, hogy nem akart "ordítozást" a helyszínen. Utalt arra, hogy a téren több szakszervezeti vezető is megjelent az újságírók mögött néhány lépésnyi távolságban. Korábban a BRFK azt közölte, téves bejelentésre indult a rendőrség a Moszkva térre. Tafferner Éva rendőrségi szóvivő elmondta: információjuk volt arról, hogy nagyobb csoportosulás van a Moszkva téren és a jelenlegi feszült helyzetben ezért riasztották a munkatársaikat. A helyszínen kiderült, hogy semmi olyan nem történt, ami rendőri közbeavatkozást igényelt volna - mondta Tafferner Éva.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier