|
Kocsis István: titkolták előlem Szalainé végkielégítési ügyét
MTI
2009. augusztus 13., csütörtök 09:12
A BKV vezérigazgatója szerint eltitkolták előle a csaknem 100 millió forintos végkielégítés után továbbfoglalkoztatott volt humánpolitikai igazgató végkielégítési ügyét; Kocsis István a 168 órának adott, csütörtökön megjelent interjúban a történtekért elődeire hárította a felelősséget.
A vezérigazgató azt közölte, hogy a könyvvizsgáló levele hívta fel a figyelmét arra, van olyan ember a BKV-nál, aki felvette végkielégítését, miközben munkabért is kap. Hozzátette: a levelet a gazdasági vezérigazgató-helyettesnek írták, de abban Szalainét nem nevesítették. Mint mondta, csak a közelmúltban szerzett tudomást Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítési ügyéről, amely az átadás-átvételi dokumentumokban sem szerepelt. "Ha már tavaly szeptemberben megismertem volna, nyilván intézkedek. De titkolták előlem" - fűzte hozzá Kocsis István. A vezérigazgató elmondta azt is, hogy tavaly szeptemberi kinevezése után két olyan munkatárs távozott a cégtől, akiket már ő vett fel, ők azonban végkielégítés nélkül mentek el. Mint mondta, az ilyen ügyekben - mindkét fél érdekében - kellő körültekintéssel kell eljárni. Az alaptalan rendkívüli felmondások kárt okoznak a BKV-nak - mondta. Erre példaként említette Szalai László stratégiai igazgató esetét, akinek várhatóan több mint 200 millió forintot kell majd fizetniük. Arra a felvetésre, hogy Szalainénak a szerződése alapján 16,4 millió forintos titoktartási díj is járt, Kocsis István azt mondta: a BKV-nál nincs olyan titok, amiért titoktartási pénzt kellene fizetni, ezért ezt az intézményt felülvizsgálja. A cég kifizetési rendszerére utalva azt mondta: azt az elődeitől örökölte. Jelezte ugyanakkor, hogy a jelenlegi vezérkar szerződései megfelelnek a BKV-nál 2007-ben bevezetett rendszernek. Kocsis István kitért arra is, hogy a Magyar Villamos Művek vezérigazgatói posztjáról végkielégítés nélkül távozott; e juttatásról lemondott.
Felvetésre megerősítette, érdekháborúk zajlanak a háta mögött, ám ő ezekbe nem akar beszállni. Hozzátette ugyanakkor: igaza van Tarlós Istvánnak, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetőjének abban, hogy a most távozó Balogh Zsolt vezérigazgató-helyettes "hídfőállást jelentett bizonyos személyek számára". A vezérigazgató közölte, a hatalmi harcok helyett arra koncentrál, hogy megoldja a BKV várható likviditási gondjait, és hogy 30 milliárd forintos pluszforráshoz juttassa a céget.
Eddigi hozzászólások:
| Agota - 2009-08-13 10:13:25 |
Gratulálok mindenmagasbeosztású vezetőnek és államfőnek6csak kisbetűvel/Ha a közvetlen főnők nemtudott róla akkor ki a fene engedélyezte vagy talán ekkora pénznél nemfontos a legnagyobb gorénak a signoja.Az államnak meg csak azért hogy ilyen esetek után is csak tömködi őket pénzzel.Most mindenki adja vissza a jogtalanul felvett lóvét és virágozzék minden vállalat a sajátjából.6ha nem loptak volna annyit el a cégektől a vezetők nem lennének anyagi gondjaik/ uccu gyerünk és annak is találják ki a módját,hogy miként szerezzék vissza a pénz és tuti tudni fogják mibe fektessék bele.Amúgy ha ránézek erre a dagadt öntelt nőre rögtön a hideg is kiráz tőle.
Üdv.Ágota
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bkv, tolvaj, kábel, szerszám, zóna taxi, bíróság, szabadláb, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, ellenőr, 3-as metró, kigyulladt, autó, szikrázik, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, hőség, citaro, thököly, baleset, hungária, lezárás, pisztoly, buszsofőr, támadás, busz, BKV, metró, gázolás, Nyugati tér, sérülés, libegő, budapest, felújítás, karbantartás, sofőr, elbocsátás, tarlós, 2014, metrókocsi, maszk, 3-as, lefüstölt, aluljáró, támadó, ámokfutó, combinó, csőd, adósság, kormány, kábellopás, hév, ráckeve, Keleti, átépítés, HÉV, szentendrei, hallás, füldugó,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|