|
Komoly veszélyek a betegellátásban
MTI
2008. november 28., péntek 06:50
Az egészségügyet fenyegető eladósodás, a betegellátás színvonalának ellehetetlenülése ellen emelt szót csütörtöki közös sajtótájékoztatóján Puskás Imre, a Tolna megyei közgyűlés elnöke és a megye fenntartásában működő Balassa János Kórház főigazgatója, Muth Lajos.
"Az egészségügyben 2006 nyarán és 2007 tavaszán bekövetkezett drámai fordulatok: a teljesítmény-volumenkorlát bevezetése, valamint az ágyszám-változtatások jelentős forráskivonást eredményeztek; ezek a folyamatok továbbra is zajlanak" - jelentette ki Puskás Imre.
Kifejezte meggyőződését, hogy a források szűkülése összefüggésben a szakmai színvonal csökkenésével, valamint ezzel együtt a növekvő és szigorodó szakmai ellenőrzések mögött a kormány tudatos politikai célja fedezhető fel, "az egészségügy privatizációjának előkészítése zajlik".
Muth Lajos főigazgató a Kórházszövetség adatsorát ismertetve rámutatott: az év végére mintegy 68 milliárd forint lesz a fekvőbeteg intézmények lejárt, kifizetetlen számláinak összege. Gyakorlatilag az egészségügyet évek óta a beszállítók finanszírozzák, bármikor bekövetkezhet, hogy nem szállítanak tovább - mondta.
Megtörtént esetként említette, hogy egy életmentő gyógyszert szállító cég a korábbi tízmilliós számla kiegyenlítéséhez kötötte az újabb rendelés teljesítését.
A kétségbeejtő helyzet megoldását attól az ígérettől várnák a kórházak, amely több nyilatkozatban is elhangzott az elmúlt hónapokban, hogy az állampolgárok által befizetett, de 2007-ben és 2008-ban maradványként visszatartott járulékokat szétosztják a kórházak között.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
háziorvos, praxis, hiány, betegellátás, unio, tamogatas, korhaz, surgossegi, Fidesz, skizofrénia beteg Lipót, Elton John, kórház, betegség, légúti fertőzés, gyalogos, motor, baleset, gyilkos, kegyelem, börtön, részeg, sikertelen vizsga, ironman, josef ajram, kiszáradt, összeesett, mentő, gázolás, Lilu, Gálvölgyi Jánbos, Madarász utcai kórház, fűnyíró, kigyulladt, testi sértés, bántalmazás, Enying, muamba, szív, halál, jogosítvány, félegyháza, Bolton, Muamba, szívinfarktus, Tottenham, felújítás, államosítás, damu roland, Dobrádi Zsolt, ökölvívó, agyhártyagyulladás, vonat, furgon, Mátészalka, Gacsály, terhes nő, kisbaba, motoros, autós, Baja, előzés, Marcali, gyermekosztály, egészségügy,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|