|
Koreai filmhét az Uránia moziban
MTI
2010. május 04., kedd 15:29
Tíz kortárs dél-koreai alkotással várja a közönséget május 10. és 14. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Koreai filmhét, amelyet harmadik alkalommal rendeznek meg Budapesten.
Teszár Dávid filmkritikus, a koreai filmek szakértője felhívta a figyelmet arra, hogy a programban több koreai közönségsiker is szerepel. A síugrókról szóló Nemzeti válogatottra például több mint nyolcmillióan váltottak jegyet az ázsiai országban, míg a Pletykalavina című komédia Dél-Korea történelmének legnézettebb vígjátéka.
A kritikus ugyancsak kiemelte a filmek műfaji sokszínűségét: a tíz alkotás között szerepel thriller (A gyilkos hangja), zenés komédia (Egy mázsás szépség), kosztümös melodráma (Egy szépség portréja) és párkapcsolati dráma is (Bocsánat).
Kvon Jung Szup, a Koreai Köztársaság Nagykövetségének első titkára elmondta, hogy a felhozatalban azért van túlsúlyban a populáris film, mert a nagykövetség a közeljövőben tervezi megnyitni a Koreai Intézetet, ahol rendszeresen vetítenének majd az ország művészfilmjeiből.
A filmeket eredeti nyelven, angol felirattal és magyar szinkrontolmácsolással láthatja a budapesti közönség, az Uránia kistermében zajló vetítések ingyenesek, míg a nagytermes előadások egységesen 770 forintba kerülnek.
A filmhetet megelőzően május 9-én, vasárnap 19 órától a koreai Li Kjung Ho Társulat táncelőadását tekinthetik meg az érdeklődők a filmszínházban.
Eddigi hozzászólások:
| Nell Gywnn - 2010-05-05 09:34:55 |
A koreai filmeket mindenkinek ajánlom, nagyon jó kis alkotásaik vannak. A Palota ékköve csak egy asok közül :) Ezekben a filmekben még mélyen benne van a kultúra.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, channing tatum, white house down, Bosszúállók, Vasember, Amerikai Kapitány, Hulk, Kristen Stewart, Robert Pattinson, Alkonyat, Jaksity Kata, családon belüli erőszak, AVON, Brad Pitt, Angelina Jolie, Scott, Tanácsadó, Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter, T-Home, lopás, házimozi, póniló, VV Kinga, Ördög Nóra, párkapcsolat, pasi, Hugh Jackman, Nyomorultak, forgatás, színész, Gerald Butler, akciófilm, örökbefogadás, Helen Mirren, filmbemutató, Budapest, Selena Gomez, Vanessa Hudgens, Spring Breakers, csillagokháborúj, baljósárnyak, starwars3d, Kiss Orsi, Class FM, Glamour, műsorvezető, Senna, Forma1, film, Barna Zsombor, Illés Péter, Barátok közt, bluray, filmek, top10, Story, ötcsillagos, díj, Tóth Gabi, Gundel Takács, Anne Hathaway, világűr, hamvak, star trek, Cannes, tornacipő, charlize theron, hófehér és a vadász,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|