Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Lassan, de biztosan gyűlik a pénz a kongói árvaházra
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. oktober 03., hétfő 14:50
Az Afrikáért Alapítvány már évek óta üzemeltet Kongóban egy árvaházat, melynek jelen pillanatban is 11 lakója van. A tulajdonosnak azonban a bérelt ingatlant szándékában áll eladni. Az alapítvány ezért mindenki segítségét kéri, hogy összegyűljön annyi adomány, amelyből megvehetnék az ingatlant, hogy a gyermekek ne kerüljenek túl messze az iskolától sem.

Az Afrikáért Alapítvány magyar és külföldi – amerikai, belgiumi, stb. – támogatók pénzéből már évek óta fenntart egy kongói árvaházat, aminek jelen pillanatban tizenegy lakója van. Az árván maradt gyermekeknek mindenképpen ez a lehető legjobb helyzet, hiszen közel vannak az iskolához és a kialakult közösségben is remekül érzik magukat. Az árvaházat mindeddig bérelte az alapítvány, ám néhány héttel ezelőtt a tulajdonos bejelentette, hogy az ingatlant szeretné eladni, mivel szüksége van a pénzre. Az Afrikáért Alapítvány illetékesei ezért összedugták a fejüket, hogyan tudnának hasonló körülményeket teremteni a gyermekeknek: csupán egy módon, ha ők vásárolják meg az épületet.

Az itthoni képviselet, France Mutombo Tshimuanga, az alapítvány vezetője elmondta a NapiászOnline-nak, hogy támogatóiknak hála már a szükséges összeg nagyjából kétharmada rendelkezésükre áll, de további adományokra lesz szükségük, ha az ingatlan megvásárlása mellett döntenek. „A gyerekek már megszokták, hogy lakhelyük közel van az iskolához, ráadásul a kialakult közösségben is nagyon jól érzik magukat. Amint kiderült, hogy a tulajdonos szeretne megválni az épülettől, azonnal az eddigi támogatóinkhoz fordultunk. Jelen pillanatban 17 ezer dollár gyűlt össze, ez nagyjából a szükséges összeg kétharmada, tehát 8-9 ezer dollárra lenne még szüksége az alapítványnak ahhoz, hogy az árvaház épületét megvehessük.” Az eddigi, nagyjából 200 dollár körüli bérleti díj mellett azonban az alapítványnak még gondolnia kell más kiadásokra is: „Négy dolgozóval működik az árvaház, akiknek a béreit is ki kell termelni valamiből, a gyerekeket étkeztetni kell, ruháztatásra, iskoláztatásra, szabadidős programokra és természetesen a rezsire is jutnia kell. Ez egy hónapban minimum 1000-1300 dollárt jelent. Ha adódna egy olyan lehetőség, hogy valaki kölcsönadna nekünk, amit egy bizonyos időintervallumon belül visszafizetünk, mi abba is belemennénk, hiszen nem akarjuk, hogy a gyerekek az utcára kerüljenek.”

Mindemellett az Afrikáért Alapítvány a közelmúltban hazánkba is bevezette a Humanitárius Turizmust, amely nem csak a turistáknak jelent felejthetetlen élményt, de az afrikai gyerekek számára is több fronton nyújt segítséget. "Rendszeresen szervezünk ilyet Afrika különböző országaiba, mely csoportos (kb. 2 hetes) nyaralással egybekötött segítségnyújtást jelent. Az ötlet nem véletlenül fogalmazódott meg bennünk, hiszen sokan fordultak hozzánk azzal, hogy szeretnének segíteni egyben nyaralni, Szafarit is nézni. Ez úgy működik, hogy míg egy utazási iroda a nyaralás befizetett összegéből leveszi magának a profitot, addig mi ebből a profitból a helyi segélyezés projektet valositunk meg turistákkal  közösen." - újságolta Mutombo Tshimuanga portálunknak, aki azt is hozzátette: "Aki egyszer belekóstol ebbe az utazásba, az utána szervesen kötődik majd az alapítványunkhoz, ráadásul sok esetben lesznek lelkes támogatóink is a remek élményekkel gazdagodott emberek."

Segíteni, tájékozódni a www.afrikaert.hu oldalon tudnak.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier