|
Lassult a csoportos létszámleépítések üteme
MTI
2009. május 29., péntek 09:16
Szinte valamennyi, a Napi Gazdaság által megkérdezett munkaügyi szakember egyetért abban, hogy a nagy létszámot érintő csoportos leépítések üteme lassult. A lap pénteki számában azt írta, hogy a statisztikai adatok is arra utalnak, hogy talán az ország túl van a nehezén. Áprilisban a munkaügyi központoknál, már "csak" 3,9 ezer fős csoportos létszámleépítést jeleztek a munkáltatók, ami a legjobb adat az elmúlt év decembere óta.
A cikk szerint a legjelentősebb létszámcsökkentések immár az ország keleti felében folynak, miközben a Dunántúlon stabilizálódni látszik a helyzet. A gazdasági és pénzügyi válság által talán legjobban meggyötört közép-dunántúli régióban jelenleg mintegy 700 fős csoportos létszám-leépítési szándékról tudnak. Ráadásul erre szinte teljes egészében Komárom-Esztergom megyében kerül sor.
A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központnak jelenleg 182, a dél-dunántúlinak pedig mindössze 102 fős csoportos létszámleépítésről van tudomása, miközben néhány hónapja még mind a két régióban több ezer fős leépítésekről voltak kénytelenek beszámolni.
Fejér, Veszprém, de főként Komárom-Esztergom megyében ma elsősorban a 150 fő alatti létszámmal működő kis- és középvállalatok rontják a statisztikát. A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központban úgy vélik, javul a helyzet, de az állástalanok száma - például a külföldről, illetve az ország más részeiről ide áramló munkaerő miatt - még mindig nő.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
katasztrófavédelem, leépítés, tűzoltók, belügy, ING, létszámleépítés, görög válság, közmédia, MTVA, munkaviszony, matolcsy györgy, közszféra, orbán-kormány, kormány, létszámcsökkentés, Mentő, MTI, GKI, elbocsájtás, munkanélküliség, Komárom, Nokia, Ázsia, túladagolás, uzsoki kórház, terv, média, elbocsátás, eger, óvoda, iskola, gál judit, lachata istván, egyetem, felsőoktatás, állam, bér, leepites, magyar hirlap, ujsag, kozlekedes, repter, ge, elbocsatas, ipar, valsag, elbocsat, OrbánViktor, Kétharmados, Győzelem, elbocsátások, leépítések,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|